Az LDU Quito nyerte meg a Libertadores-kupa döntőjének első mérkőzését a Fluminense ellen. Az esélyesebbnek tartott brazil csapat az első félidő végére már háromgólos hátrányba került, és végül 4–2-re kapott ki. A visszavágót július 2-án rendezik Rio de Janeiróban a Maracana Stadionban.

Fotó: Action Images
Az LDU játékosai már a második percben ünnepelhettek

Fotó: Action Images
Az LDU játékosai már a második percben ünnepelhettek
Az ecuadori bajnok LDU Quito nyerte meg a Libertadores-kupa első mérkőzését az esélyesebbnek tartott brazil Fluminense ellen hazai pályán a Casa Blanca Stadionban.
MÁR TALÁLKOZTAK
A két együttes a csoportmérkőzéseken egyszer már megküzdött egymással az idei sorozatban; az a páros csata nem volt éppen gólzáporos: Quitóban gól nélküli döntetlen született, Rio de Janeiróban egy–nullra győztek a hazaiak.
Ekkor még úgy tűnt, a kupafavorit Fluminense felveszi a versenyt a hazaiakkal, mivel Dario Conca 10 perccel később szabadon lőhetett, és kiegyenlített.
De aztán jött az „ecuadori henger” a 28. és a 45. perc között, s az LDU máris háromgólos előnyre tett szert Joffre Guerrón, Jairo Campos és Patricio Urrutia révén.
A második félidő elején még szépített a Fluminense, Thiago Neves szerezte meg a vendégek második találatát, de többre nem futotta a brazil csapat erejéből, habár a 88. percben Joffre Guerrón óriási helyzetben hibázott.
Az ecuadori kiscsapat ezzel történelmi győzelmet aratott, noha a július 2-i visszavágón nem lesz könnyű dolga Rio de Janeiróban, a Maracana-stadionban.
LIBERTADORES-KUPA
LDU Quito (ecuadori)–Fluminense (brazil) 4–2 (4–1) |
ÚT A DÖNTŐIG (KIESÉSES SZAKASZ)
LDU Quito | Fluminense |
Estudiantes 2–0, 1–2 | Atlético Nacional 2–1, 1–0 |
San Lorenzo 1–1, 1–1, 11-esekkel | Sao Paulo 0–1, 3–1 |
América 1–1, 0–0, i.g. | Boca Juniors 2–2, 3–1 |
Legfrissebb hírek

Libertadores Kupa: kikapott a brazil bajnok Sao Paolo
Minden más foci
2008.04.11. 21:26
Ezek is érdekelhetik