Elkezdődött a Gullit-éra az LA Galaxynél, nincs kivételezés Beckhammel

Vágólapra másolva!
2007.11.10. 13:19
Helyi idő szerint péntek este bemutatták Ruud Gullitot, az észak amerikai profi labdarúgó-bajnokságban szereplő Los Angeles Galaxy új vezetőedzőjét. A Chelsea, a Newcastle és a Feyenoord korábbi trénerének nem lesz könnyű megfelelnie a szurkolók, a média, és a vezetők elvárásainak az idei bajnokságban csak vergődő kalifornaiaknál. Gullit szerint az együttes legnagyobb sztárja, David Beckham nem fog különleges bánásmódban részesülni.
Ruud Gullit máris a média össztüzében
Ruud Gullit máris a média össztüzében
Ruud Gullit máris a média össztüzében
Ruud Gullit máris a média össztüzében

“Azt hiszem világklasszis edzőt sikerült szerződtetnünk a kispadra, aki vitathatatlan szakértelme mellett a profi menedzsmenttel is megtalálja a közös hangot” – vélekedett Tim Leiweke, a tulajdonoscég AEG elnöke.

"Úgy érzem vele mintacsapattá válhat a Galaxy, az ő szaktudása, elkötelezettsége és egyénisége mellett persze a játékosanyag is sokat fog számítani" – folytatta Leiweke.

Gullit a hét elején érkezett Los Angelesbe. Abból az együttesből kell majd győztes csapatot alakítania, amelynek nem sikerült bejutni az MLS idei rájátszásába. A keretben azonban olyan sztárokkal számolhat , mint például David Beckham vagy az amerikai válogatott Landon Donovan.

“Nagyon izgalmas kihívás előtt állok, örömömre szolgál résztvenni abban a "projektben", amely nem csak itt Los Angelesben, hanem egész Amerikában népszerűbbé teheti a labdarúgást. Bízom benne, hogy sikerül öregbíteni a csapat hírnevét az Egyesült Álamokban és az egész világon" – nyilatkozta bemutatásakor Gullit.

Az edző persze Beckhamről is szót ejtett:

"Elismert játékos, de amint pályára lép, be kell állnia sorba, alá kell rendelnie magát a csapatérdeknek."

“A magas elvárosok és a versenyszellem határozott, karizmatikus egyéniséget követelt meg a csapat élére, Ruud mindenben megfelel a kívánalmainknak. Cobi Jonesssal - akit a segédedzői posztra neveztünk ki - sikeres és népszerű párost alkothatnak majd" – zárta a sort Alexi Lalas elnök.
Legfrissebb hírek

MLS: szokatlan ok miatt tiltották el Messit és Jordi Albát

Minden más foci
Tegnap, 19:42

MLS: furcsa elismerést kapott hétvégi teljesítményéért Gazdag Dániel

Légiósok
2025.07.21. 09:00

Sallói akcióból, Gazdag büntetőből talált be, míg Messi duplázott az MLS-ben

Minden más foci
2025.07.20. 08:32

Megdobta a szurkolót a labdarúgó Sallóiék meccsén, azonnal villant a piros lap – videó

Minden más foci
2025.07.13. 09:47

Messi zsinórban harmadszor duplázott; Gazdag végig játszott a győztes meccsen

Minden más foci
2025.07.13. 09:13

Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

Légiósok
2025.07.11. 07:15

Messi duplázott, sorozatban negyedik MLS-meccsét nyerte meg az Inter Miami

Minden más foci
2025.07.10. 06:47

MLS: a Seattle kapusát mentővel szállították el

Minden más foci
2025.07.07. 09:18
Ezek is érdekelhetik