Németország: a kapitány Joachim Löw szerződést hosszabbított

Vágólapra másolva!
2007.10.25. 23:19
Két évvel, 2010-ig meghosszabbította szerződését Joachim Löw, a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Ez azt jelenti, hogy a szakember készítheti fel a csapatot a következő világbajnokságra.
A 47 éves Löw a tavalyi, hazai rendezésű, német szempontból bronzérmet hozott vb után vette át a gárda irányítását Jürgen Klinsmanntól.Eddigi "uralkodása" alatt a válogatott 16 mérkőzésen 12 győzelmet aratott és két döntetlen mellett mindössze kétszer kapott ki, ráadásul - az automatikus résztvevő házigazdák után elsőként - kvalifikálta magát a jövő évi, osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokságra.A Bild című lap szerint az új megállapodás keretében Löw évente 2,5 millió eurót kap.Rajta kívül a stáb többi tagjának - Hans-Dieter Flick másodedzőnek, Andreas Köpke kapustrénernek és Urs Siegenthaler játékos-megfigyelőnek - a kontraktusát is meghosszabbította a helyi futballszövetség.
Legfrissebb hírek

A Zöld-foki-szigetek Kamerun legyőzésével egy lépésre a vb-től

Foci vb 2026
26 perce

Elhagyta az útlevelét, majdnem Törökországban rekedt Lamine Yamal – videó

Spanyol labdarúgás
11 órája

Nuno Campos: Ha rossz napot fognak ki a portugálok…

Magyar válogatott
15 órája

„Tudta, hogy van közvetlen járat Portugáliába?” – az Eb-győztes kapitány lemondását követelik

Minden más foci
Tegnap, 11:32

Litvánia megizzasztotta Hollandiát, Depay történelmet írt

Foci vb 2026
2025.09.07. 20:34

Vb-selejtezők: Vlahovics gólja is elég volt a szerbeknek Lettországban

Foci vb 2026
2025.09.06. 17:05

„Csak a jó dolgok maradtak meg” – Lionel Messi az utolsó hazai vb-selejtezője után

Minden más foci
2025.09.05. 10:13

Könnyes lett a búcsú: Messi duplázott utolsó hazai vb-selejtezőjén

Minden más foci
2025.09.05. 07:10
Ezek is érdekelhetik