Románia: szaúdi munkaadója nem engedi el Olaroiut a Steauához

Vágólapra másolva!
2007.09.21. 17:15
Nem engedi el a szaúd-arábiai el-Hilal labdarúgócsapata Cosmin Olaroiut, akit a Steaua Bukarest szemelt ki magának a lemondott Gheorghe Hagi utódjául – közölte több romániai pénteken.
Hagi csütörtökön jelentette be távozását, amelynek hátterében az áll, hogy a Steaua vezetősége a csapat szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzése előtt arra utasította, hogy változtasson az együttes összeállításán.Hagi azzal vádolta meg Gigi Becali tulajdonost, hogy rendszeresen korlátozta a vezetőedző önálló döntési jogkörét.Becali Hagi bejelentése után nem sokkal azt nyilatkozta, hogy megpróbálja visszahozni a klubhoz Cosmin Olaroiut.„Olaroiu még két évig az el-Hilal vezetőedzője, és nem tér vissza Romániába, sem a Steauához, sem más csapathoz” – szögezte le Mohammed bin Fajszal herceg, az arab együttes elnöke a Pro Sport című napilapnak.A szaúdi vezető azt is hozzáfűzte, hogy klubja panaszt tesz a nemzetközi szövetségnél (FIFA), ha a Steaua szerződést köt Olaroiuval azt megelőzően, hogy lejárna a szerződése az el-Hilalnál.
Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda, vb-előselejtező: a románok továbbjutottak a mieink csoportjából

Kosárlabda
2025.08.13. 20:47

Sokáig szoros volt, a vége sima lett: a férfi kosárválogatott kikapott Romániától

Kosárlabda
2025.08.06. 19:55

Négygólos győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé a vb-n a férfi pólóválogatott

Vizes vb 2025
2025.07.18. 12:52

Újabb románverés után a női röpi Arany-El döntőjében a magyar válogatott

Röplabda
2025.06.28. 18:24

U19-es Eb: parádéztak a spanyolok, továbbjutottak a házigazdák

Minden más foci
2025.06.19. 21:10

Vb 2026: életben tartották világbajnoki reményeiket a románok

Foci vb 2026
2025.06.10. 22:47

Női kézilabda: nagyszabású gála keretében vonult vissza Cristina Neagu

Kézilabda
2025.06.08. 16:54

Kétszettes hátrányból fordítva győzött női röplabda-válogatottunk Romániában

Röplabda
2025.06.06. 18:30
Ezek is érdekelhetik