Óriási szenzáció, az iraki válogatott tizenegyesekkel a fináléban

Vágólapra másolva!
2007.07.25. 15:17
Az Ázsia Kupa első elődöntőjében óriási meglepetésre a jóval esélyesebbnek tartott Koreai Köztársaság elvérzett az iraki nemzeti tizenegy ellen. Sem a rendes játékidő, sem pedig a kétszer tizenöt percnyi hosszabbítás nem hozott döntést, a tizenegyes-párbajnál pedig nem remegtek meg az iraki lábak. A torna meglepetéscsapata 4-3-mal jutott a fináléba. A másik ágon Japán Szaúd-Arábiával csatázik a fináléért.
Qusai Munir és Kim Szang Szik csatázik a labdáért
Reuters
Qusai Munir és Kim Szang Szik csatázik a labdáért
Qusai Munir és Kim Szang Szik csatázik a labdáért
Reuters
Qusai Munir és Kim Szang Szik csatázik a labdáért

Sem a rendes játékidő sem pedig a kétszer tizenötpercnyi hosszabbítás nem hozott döntést, így következhetett a tizenegyes-párbaj. Mindkét csapat értékesítette az első, a második, sőt a negyedik kísérletét is.

A negyedik párban aztán a koreai Jeom Ki-Hun hibázott, lövését hárította Sabri Abbas, az iraki hálóőr. Ez azonban önmagában véve mit sem ért volna, ha Ahmed Manajed nem talál be. manajed azonban könyörtelenül bevágta a büntetőt, ezt követően pedig Kim Jung-Woo a nagy terhet nem tudta elviselni, és a kapufát találta telibe. A torna meglepetéscsapata ezzel óriási bravúrral, bejutott a fináléba.

A szétlövésben alulmaradó koreaiaknak négy napon belül ez volt a második tizenegyes-párbajuk, másodszorra azonban elpártolt tőlük a szerencse. Az Irán elleni negyeddöntőben a gólnélküli százhúsz perc után 4-2-vel mentek tovább a kelet-ázsiaiak.

A vasárnapi, jakartai fináléban az iraki válogatott Japánnal, vagy Szaúd-Arábiával csap össze.

ÁZSIA KUPA

ELŐDÖNTŐ:
Irak – Koreai Köztársaság 0-0 – tizenegyesekkel: 4-3
Japán – Szaúd-Arábia 15:20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik