Boca Juniors (argentin) - Cucuta (kolumbiai) 3-0 (1-0) |
G: Riquelme (44.), Palermo (68.), Battaglia (83.) |
Továbbjutott: a Boca Juniors 4-3-as összesítéssel |
Nem sikerült bejutnia a döntőbe a Libertadores-kupa meglepetéscsapatának, a kolumbiai Cucutának. A hazai pályán játszó Boca Juniors ledolgozta kétgólos hátrányát, és végül 4-3-as összesítéssel került a fináléba, ahol ellenfele a brazil Grémio lesz.

Reuters
Martin Palermo gólöröme

Reuters
Martin Palermo gólöröme
Kétgólos előnnyel érkezett a kolumbiai Cucuta együttese Buenos Airesbe, a Libertadores-kupa elődöntőjének visszavágójára. A Bombonera-stadionban azonban nem várt rájuk könnyű feladat, hiszen a nemzetközileg náluk jóval magasabban jegyzett Boca Juniors volt az ellenfél.
A mérkőzés kezdése 45 percet késett, ugyanis sűrű köd volt az argentin fővárosban.
A kolumbiaiaknál nem léphetett pályára az a Blas Perez, aki az első mérkőzés hőse volt a két góljával: a támadó ugyanis hazája, Panama válogatottjában szerepelt.
A vendégcsapat kapujában Robinson Zapata az első félidőben több remek védést is bemutatott, a 44. percben azonban már ő is tehetetlen volt: Juan Roman Riquelme remek szabadrúgása ugyanis a hálóban kötött ki.
Riquelme a mérkőzés további részében is jó játékot nyújtott, nem bírtak vele a kolumbiaiak. Az argentin nyomás a 68. percben hozta meg a második gólt, Martin Palermo volt eredményes egy szöglet után.
A 83. percben Sebastian Battaglia (Riquelme és Palermo mellett ő is megfordult korábban a Villarrealban) beállította a 3-0-s végeredményt, így a Boca bejutott a döntőbe. A hatszoros Libertadores-kupa-győztes ellenfele a fináléban a Santos legyűrő brazil Grémio lesz.
LIBERTADORES-KUPA
Legfrissebb hírek

Argentína: Riquelme bejelentette visszavonulását
Minden más foci
2015.01.26. 09:20

Argentína: Riquelme második ligás csapatnál folytatja
Minden más foci
2014.07.18. 07:25

Videó: Riquelme kíméletlenül bevágta a 91. percben
Minden más foci
2014.04.21. 15:15
Ezek is érdekelhetik