Copa America, Venezuela: késések a stadionépítésekben

Vágólapra másolva!
2007.05.24. 10:49
Címkék
A Dél-amerikai Labdarúgó Szövetség (CSF) aggodalmának adott hangot annak kapcsán, hogy az egy hónap múlva kezdődő Copa America rendező országában, Venezuelában csúsznak a stadionfelújításokkal, -építésekkel. Eugenio Figueredo, a szervezet alelnöke a legutóbbi, egyhetes szemle után bejelentette, június elején visszatérnek, hogy lássák, mennyit haladtak a munkálatok.
A CSF nagyra értékeli Venezuela eltökéltségét, elsősorban azt, hogy a sportág helyi fejlesztését szem előtt tartva kilenc különböző helyszínt jelölt ki. Ezzel persze nagyon nagy feladatot is vállalt magára, öt városban ugyanis teljesen új stadion épül."Jól érzékelhető, hogy az egész ország azon fáradozik, a lehető legmodernebb körülmények között fogadhassák a csapatokat és a szurkolókat" - fogalmazott Figueredo.Jorge Rodriguez, a helyi szervezőbizottság elnöke igyekezett megnyugtatni az aggódókat, közölte, időben befejezik a munkálatokat."Megígértük, hogy kilenc stadionban rendezünk mérkőzéseket, és ehhez tartjuk is magunkat - jelentette ki. - Sőt, biztosak vagyunk abban, hogy minden mérkőzésen telt ház lesz."Az összecsapásokra a tervek szerint Maracaibóban, Barquisimetóban, San Cristóbalban, Méridában, Barinasban, Puerto La Cruzban, Maturínban, Ciudada Guayanában és Caracasban kerül sor. A kontinensbajnokság június 26-án kezdődik.
Legfrissebb hírek

Már csak a Puskás hibátlan; Madaras Norbert: Csapataink kihozták magukból a maximumot

E-újság
27 perce

Russell szerint a Ferrari a szabályosság határát súrolta a hungaroringi versenyen

F1
28 perce

„Ilyet még apu sem rúgott” – ifj. Dárdai Pál a Nyíregyháza elleni csodagólról

Labdarúgó NB I
1 órája

Oszaka elsöpörte Sevastovát Montrealban

Tenisz
1 órája

Micsoda meccs volt! A győri csodacsere a 95. percben egyenlített az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Füllkrug és Bowen is betalált, legyőzte a Bournemouth-t a szuperhatékony West Ham

Angol labdarúgás
1 órája

Nagy Norbert nyerte az osnabrücki hegyi Európa-bajnoki futamot

Egyéb autó-motor
2 órája

Pontot mentett a Videoton Ajkán, hárommal nyert a Honvéd, még a Csákvár is hibátlan – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik