Svájc: Balakov távozik, Latour lesz a Grasshoppers új edzője

Vágólapra másolva!
2007.05.11. 10:42
Címkék
A Grasshoppersnél bejelentették, hogy élő szerződése dacára távozik a klubtól Krasszimir Balakov, a csapat edzője, utódja pedig Hanspeter Latour lesz.
Az egykori kiváló bolgár játékos a klubvezetésben történt változások miatt nem akar maradni Zürichben.Utódja az 59 éves Hanspeter Latour 2005-ben 11 hónapig már irányította az együttest, ám akkor nem tudott ellenállni az FC Köln hívásának, és Németországba tette át székhelyét. A kölni kirándulás azonban nem volt sikeres, hiszen nem tudta benttartani csapatát az élvonalban, és bár vele kezdte el az együttes a másodosztály küzdelmeit is, novemberben kirúgták.Az új szakember három évre kötelezte el magát Zürichbe.Az együttes - amely 2003 óta nem nyert semmit hazájában - sajtóközleményében kifejtette, hogy hét lejáró szerződésű játékost nem tart meg a következő szezonra, köztük a kölcsönben lévő brazil támadót, Aíltont.
Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
8 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
8 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
8 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
8 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
9 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
9 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
9 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
9 órája
Ezek is érdekelhetik