EURO 2012: eufóriában a lengyel sajtó a "cardiffi csoda" után

Vágólapra másolva!
2007.04.19. 17:03
Címkék
A lengyel lapok óriási lelkesedéssel számolnak be az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szerdai döntéséről, melynek révén Lengyelország és Ukrajna kapta a 2012-es kontinenstorna rendezési jogát.
"Csoda Cardiffban", "Euro-diadal", "Euro-fória" - ilyen címekkel jelentek meg a beszámolók arról, hogy az UEFA végrehajtó bizottsága az olasz, illetve a horvát-magyar pályázat elé sorolta a lengyel-ukrán kandidálást."KO volt, nyolc szavazatot kaptunk, a gőgös olaszok pedig csak négyet" - örvendezett a Dziennik. A jobboldali újság felsorolta a várható előnyöket, ezek között is az első helyeken említve, hogy vélhetően 200 ezer új munkahely teremtődik, javul az úthálózat, szállodák épülnek és modernizálják a repülőtereket."Tegnap óta tudjuk, hogy az elkövetkező években Lengyelország más ország lesz, gigantikus lépést tesz előre. Fejlődik a sport, de a gazdaság egésze is" - írta az ultrakatolikus, nacionalista Nasz Dziennik."Történelmi pillanat a mostani, főleg Ukrajna számára, amely még mindig Oroszország és az Európai Unió között lebeg" - véli a befolyásos Gazeta Wyborcza, egyben kifejezve köszönetét az ukránoknak a közös kandidálás "zseniális ötletének" felvetéséért.
Legfrissebb hírek

Ezzel a góllal dolgozta le hátrányát az ETO a Pjunik ellen – videó

Európa-konferencialiga
2 perce

Egy év Ázsia után Aubameyang visszatért a Marseille-be

Francia labdarúgás
14 perce

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
21 perce

A kis francia nagy szólógyőzelme az első hegyi etapon

Kerékpár
28 perce

Újabb játékost igazol a DAC-ból az ETO – NS-infó

Labdarúgó NB I
34 perce

„Messze ez a legrosszabb pályám” – Leclerc nem tudja, miért nem megy neki a Hungaroringen

F1
45 perce

Konferencialiga, selejtező: ETO FC–Pjunik

Európa-konferencialiga
50 perce

Verstappen megerősítette, hogy 2026-ban is a Red Bullnál versenyez

F1
53 perce
Ezek is érdekelhetik