A következő szezonban is Gerard Houllier irányítja a Lyont

Vágólapra másolva!
2007.04.13. 14:16
Gerard Houllier lesz a következő szezonban is a francia bajnok Olympique Lyon labdarúgócsapatának vezetőedzője - nyilatkozta Jean-Michel Aulas, a klub elnöke a L'Equipe című sportlapnak.
Gerard Houllier a BL-kudarc ellenére marad Lyonban
Gerard Houllier a BL-kudarc ellenére marad Lyonban
Gerard Houllier a BL-kudarc ellenére marad Lyonban
Gerard Houllier a BL-kudarc ellenére marad Lyonban
A korábban a Liverpoolban is megfordult szakember annak ellenére marad a Lyon kispadján, hogy a csapat a várakozásokon alul teljesített a Bajnokok Ligájában, hiszen a legjobb nyolc közé jutásért kikapott az AS Romától, ráadásul a párharc Franciaországban dőlt el, miután az olaszok idegenben nyertek 2-0-ra.

Jean-Michel Aulas, a klub elnöke elmondása szerint egyetlen pillanatra sem fordult meg a fejében, hogy megválna francia edzőtől, és ezzel a kijelentésével gyakorlatilag véget is vetett minden a szakember távozásával foglalkozó pletykának.

„Természetesen a következő szezonban is ő irányítja majd a csapatot – mondta a sportvezető. – Semmi kétség nincs afelől, hogy marad-e. Az igaz, hogy néhány játékosunktól megválunk az idény végén, de nem azért mert rosszul érzik magukat itt, hanem amiatt, mert az a klub stratégiája, hogy a játékosainkat a legjobb formájukban eladjuk, hogy a lehető legtöbb pénzt kapjuk értük.”

Aulas nyilatkozata ellenére a klub két kiváló játékosa – a kapus Gregory Coupet, és az irányító Juninho Pernambucano – ugyanúgy mint az edző a következő szezonban is a francia bajnokot erősíti.

Houllier 2005 nyarán vette át a lyoni gárda irányítását, amely vezetésével tavaly megnyerte a bajnokságot és jelenleg is 17 pontos előnnyel áll a tabella élén.

Legfrissebb hírek

Ezt is megéltük: arab befektetőkkel menekül a kizárás elől a Lyon

Francia labdarúgás
2025.01.30. 13:27

Nem tudott nyerni a Spurs, elveszítette veretlenségét az Eintracht, újra élen a Lazio az El-ben

Európa-liga
2024.12.12. 23:21

Fegyveresek rabolták ki otthonában a Lyon grúz támadóját

Francia labdarúgás
2024.12.03. 09:44

Már nem hibátlan a Lazio az El-ben; Debrecenben szerezte meg első pontjait a Maccabi Tel-Aviv

Európa-liga
2024.11.28. 21:00

Továbbra is remekel idegenben a Marseille; folytatódott a Lyon sorozata

Francia labdarúgás
2024.11.23. 23:05

Ultimátumot kapott a Lyon, kizárhatják az élvonalból

Francia labdarúgás
2024.11.15. 21:43

Csúnyán eltángálta Negóékat a Lyon; öt gólt vágott a Marseille

Francia labdarúgás
2024.10.20. 22:43

Hétgólos mérkőzésen szerezte meg idénybeli első győzelmét a Lyon

Francia labdarúgás
2024.08.30. 22:48
Ezek is érdekelhetik