Portugália: a Benfica is nyert, és csak négy pontra van a Portótól

Vágólapra másolva!
2007.03.13. 00:35
Tartja a távolságot a listavezető FC Portóhoz képest a második helyen álló Benfica a portugál első osztályú labdarúgó-bajnokságban. A lisszaboni együttes a 21. forduló záró mérkőzésén az Uniao Leiria együttesét fogadta, és győzte le 2-0-ra.
Petit üldözi az első gól szerzőjét, Simao Sabrosát
Reuters
Petit üldözi az első gól szerzőjét, Simao Sabrosát
Petit üldözi az első gól szerzőjét, Simao Sabrosát
Reuters
Petit üldözi az első gól szerzőjét, Simao Sabrosát

A 35 ezer néző előtt megrendezett találkozón két bombagólt láthattak a nézők: a 16. percben Simao Sabrosa szerezte meg a vezetést a Quim (Moreira, 72.) – Nélson, David Luiz, Anderson, Léo – Petit – Kacuranisz, Simão, Karagunisz – Nuno Gomes, Miccoli (Derlei, 76.) összeállításban szereplő piros mezes házigazdáknak, majd hosszú ideig semmi nem történt.

Hetven perccel később, már a hajrá közepén Petit biztosította be a Benfica győzelmét. Fernando Santos vezetőedző együttese ezzel a három ponttal tartja a négypontos különbséget a Portóhoz képest, azaz majdnem „lőtávolban” van.

A Porto vasárnap 2-1-re győzött a Maritimo otthonában, és 52 ponttal áll a táblázat élén.

PORTUGÁL ELSŐ OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG



A 21. FORDULÓ ZÁRÓ MÉRKŐZÉSÉN:
  • Benfica–Uniao Leiria 2-0 (Simao 16., Petit 86.)


A FORDULÓ TÖBBI EREDMÉNYE:
  • Academica–Pacos de Ferreira 0-2
  • Maritimo–Porto 1-2
  • Braga–Beira Mar 0-0
  • Vitoria Setubal–Desportivo Aves 1-1
  • Belenenses–Nacional Madeira 2-0
  • Sporting Lisszabon–Estrela Amadora 3-1
  • Naval–Boavista 1-1
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. FC Porto 21 17 1 3 46-11 52
2. Benfica 21 15 3 3 42-15 48
3. Sporting 21 12 7 2 32-13 43
4. Sp. Braga 21 9 5 7 26-25 32
5. P. Ferreira 21 8 8 5 24-26 32
6. Belenenses 21 9 4 8 23-20 31
7. U. Leiria 21 8 5 8 16-20 29
8. Nacional 21 8 4 9 30-28 28
9. Naval 21 7 7 7 21-22 28
10. Marítimo 21 8 4 9 24-27 28
11. Boavista 21 5 10 6 23-23 25
12. E. Amadora 21 6 6 9 15-24 24
13. Académica 21 5 4 12 21-34 19
14. V. Setúbal 21 3 6 12 12-30 15
15. Beira-Mar 21 2 8 11 19-41 14
16. Desp. Aves 21 2 6 13 12-27 12
Legfrissebb hírek

NB II: fölényesen nyert idegenben a DVTK és a Békéscsaba

Labdarúgó NB II
2023.01.29. 14:58

Óriási tiszakécskei feltámadás a mérkőzés végén

Labdarúgó NB II
2023.01.29. 14:56

Elvette a Budafok a PMFC hazai veretlenségét

Labdarúgó NB II
2023.01.29. 14:50

Zuigeber és Bognár villanásával győzte le az MTK a Szentlőrincet

Labdarúgó NB II
2023.01.29. 14:50

Az Ajka megmentett egy pontot a Mosonmagyaróvár ellen

Labdarúgó NB II
2023.01.29. 14:50

Lukács mesterhármasával és biztos győzelemmel kezdte a tavaszt a Diósgyőr

Labdarúgó NB II
2023.01.29. 12:50

A Csákvár elleni győzelemmel kezdődött az új időszámítás Siófokon

Labdarúgó NB II
2023.01.29. 12:50

A hajrában mentett pontot a Gyirmót a Dorog ellen

Labdarúgó NB II
2023.01.29. 12:50
Ezek is érdekelhetik