Henk ten Cate: Huntelaar nem megy sehova!

Vágólapra másolva!
2006.11.30. 15:16
Nem akar megválni Klaas-Jan Huntelaartól Henk ten Cate, az Ajax Amsterdam edzője. Az előző bajnokságban 33 gólig jutó támadó idén messze van legjobb formájától.
Klaas-Jan Huntelaar
Klaas-Jan Huntelaar
Klaas-Jan Huntelaar
Klaas-Jan Huntelaar

Több kritikát kapott az idei szezonban Klaas-Jan Huntelaar, az Ajax Amsterdam üdvöskéje. A fiatal csatár az előző szezonban 33 gólig jutott (ősszel 17-et még a Heerenveen gárdájában szerzett), idén azonban 13 meccsen mindössze négyszer volt eredményes.

Ezt a négy gólját is két mérkőzésen érte el, szeptember tizedikén a Vitesse, majd október 22-én a Feyenoord ellen duplázott. A többi tizenegy meccsen gólképtelen maradt.

Henk ten Cate, az Ajax edzője azonban kiállt a nyári világbajnokságot kihagyó támadó mellett. A korábban az MTK-t is irányító szakember semmiképpen sem hajlandó eladni a 23 éves játékost, akit pedig az Arsenal, a Manchester United és az Internazionale is kerülget.

„Bár Huntelaar távolról sincs olyan jó formában, mint tavaly, attól még erőssége a csapatnak. Mindenben mellette állunk” – mondta a vezetőedző. – „A következő mérkőzéseken is kezdeni fog, és a társak segítik őt abban, hogy gólt lőjön. Mert egy gól többet ér most az ő esetében tíz gólpassznál…”
Legfrissebb hírek

Megmenekült Hiddink, hatot szórtak a letteknek Robbenék

Foci Eb 2016
2014.11.16. 17:55

Galliani megerősítette, a Milané lett Huntelaar

Olasz labdarúgás
2009.08.06. 12:49

Real Madrid: Huntelaar nagyon közel került a Stuttgarthoz

Spanyol labdarúgás
2009.07.09. 21:42

Juande Ramos: Minden szempontból csodálatos mérkőzés volt!

Spanyol labdarúgás
2009.02.16. 01:16

Huntelaar távozni akar Madridból, nem akar a kispadon ülni

Spanyol labdarúgás
2009.02.09. 15:34

Real Madrid: Huntelaar nem bírja tovább, távozni akar

Spanyol labdarúgás
2009.02.09. 13:57

Huntelaar szerint a Manchester United komolyan érdeklődik iránta

Angol labdarúgás
2008.07.06. 10:39

Bővül a Real Madrid kívánságlistája

Archiv cikkek
2008.04.05. 00:00
Ezek is érdekelhetik