Hollandia: az Ajax megsemmisítette a Feyenoordot

Vágólapra másolva!
2006.10.22. 14:48
Címkék
Az Ajax Amsterdam 4-0-ra kitütötte a Feyenoordot a holland első osztályú labdarúgó-bajnokság (Eredivisie) 8. fordulójában, és ezzel megerősítette vezető pozícióját a bajnoki tabellán.

Henk ten Cate együttese gyakorlatilag lefocizta a pályáról az ebben a szezonban gyengélkedő ellenfelét, a gólkülönbség akár kétszer ekkora is lehetett volna a tiszta gólhelyzetek alapján.

Az Ajax a 12. percben szerezte meg a vezetést Klaas Jan Huntelaar (képünkön jobbra) találatával, majd a 38. percben újra a 23 éves válogatott csatár volt eredményes, és ezzel már 2-0-ra vezetett az amszterdami gárda.

Az első félidőben a temérdek Ajax-helyzet ellenére már nem változott az eredmény, nem úgy a szünet után. Az 50. percben a dán Kenneth Perez előbb büntetőből alakította 3-0-ra az állást, majd a 62. percben ismét betalált – ezúttal már akcióból.

A Feyenoord kilenc emberrel fejezte be a meccset, Erwin Koeman csapatából előbb Pierre van Hooijdonkot, majd a chilei Sebastián Pardót állították ki.

Fehér Csaba együttese, a PSV Eindhoven 3-1-re győzött a forduló előtt a második helyen álló Alkmaar otthonában, a magyar játékost nem nevezte a mérkőzésre Ronald Koeman vezetőedző.

A bajnokcsapatban a portugál Manuel da Costa, az ecuadori Edison Mendez és az elefántcsontparti Arouna Kone volt eredményes.

A PSV ezzel a három ponttal feljött a második helyre az Ajax mögé. Az Alkmaarnak ez volt az első veresége ebben a szezonban.

HOLLAND ELSŐ OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG (EREDIVISIE)

8. FORDULÓ:
  • AZ Alkmaar–PSV Eindhoven 1-3 (De Zeeuw 71., ill. Da Costa 12., Mendez 44., KOne 45.)
  • FC Utrecht–Den Haag 2-0 (Kruys 24., Van der Gun 37.)
  • Feyenoord Rotterdam–Ajax Amsterdam 0-4 (Huntelaar 12., 38., Perez 50. – 11-esből, 62.)
  • NEC Nijmegen–Vitesse Arnhem 1-0 (Akchaoui 90. – 11-esből)
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Ajax 8 7 0 1 22 7 + 15 21
2. PSV Eindhoven 8 6 1 1 17 6 + 11 19
3. AZ Alkmaar 7 5 2 1 22 9 + 13 17
3. Twente Enschede 8 5 2 1 17 12 + 5 17
5. Roda JC Kerkrade 8 5 1 2 10 9 + 1 16
6. FC Groningen 7 4 2 1 14 9 + 5 14
7. Utrecht 8 4 1 3 14 10 + 4 13
8. Feyenoord 7 3 2 2 11 10 + 1 11
9. Heerenveen 7 3 1 3 12 7 + 5 10
10. Excelsior 8 3 1 4 11 12 -1 10
11. Heracles Almelo 8 3 1 4 8 10 -2 10
12. NEC Nijmegen 8 3 1 4 7 11 -4 10
13. NAC Breda 8 3 1 4 8 15 -7 10
14. Vitesse Arnhem 8 3 0 5 11 13 -2 9
15. Willem II 8 2 1 5 7 14 -7 7
16. RKC Waalwijk 8 1 3 4 8 19 -11 6
17. ADO Den Haag 8 0 1 7 5 15 -10 1
18. Sparta Rotterdam 8 0 1 7 6 18 -12 1
Legfrissebb hírek

Sportlövő-vb: Péniéknek nem okozott gondot a selejtező összetettben, csapatban a tizedikek

Egyéb egyéni
13 perce

Népsport: revansot vettünk a 2:6-ért

Népsport
19 perce

Megterhelő két meccsre számít a futsalválogatott szövetségi kapitánya

Magyar válogatott
35 perce

FC Barcelona: Lionel Messi szeretne elbúcsúzni a Camp Nou szurkolóitól

Spanyol labdarúgás
1 órája

Sportlövő-vb: Major és Fábián is hajszállal maradt le a női légpisztoly döntőjéről

Egyéb egyéni
1 órája

Éremért harcolnának a körmendi kosarasok

Kosárlabda
1 órája

Új szerződést írt alá az Aston Villa angol válogatott támadója

Angol labdarúgás
1 órája

Jégkorong: Majoross Gergely szerint olyan intenzitás kell, amelyet az A-csoportos szint megkövetel

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik