Materazzi megtörte a hallgatást

Vágólapra másolva!
2006.09.05. 15:45
Címkék
Megtörte a csöndet Marco Materazzi, az olasz labdarúgó válogatott védője a németországi világbajnokság fináléjában történt ominózus incidenssel kapcsolatban, és elmondta, hogy ő az aranylabdás Zinedine Zidane nővérét szidta közvetlenül azelőtt, hogy a francia sztár lefejelte őt.

Az Internazionale középső védője az olasz La Gazetta dello Sport című napilapnak adott interjújában elmondta, hogy elmondta, hogy ő csupán válaszolt Zidane provokációjára, és nem érzi hibásnak magát. Majd hozzátette, hogya valakitől bocsánatot kellene kérnie, az a francia irányító nővére.

„Elismerem, hogy rángattam a mezét – kezdte a 33 éves olasz hátvéd -, azután ő azt mondta nekem, hogyha kell a meze odaadja a meccs után. Erre én azt reagáltam, hogy inkább a nővére kéne. Tudom, hogy nem szép dolog amit mondtam, de ennél sokkal durvább sértések is elhangzanak játékosok között a pályán, és azt is hozzátenném, hogy az eset előtt fogalmam sem volt, hogy van-e lánytestvére Zidane-nak.”

A francia klasszist a fejelésért akkor kiállították és utólag hárommeccses eltiltást és 4800 eurós büntetést kapott, míg Materazzi a következő két mérkőzésen nem léphet pályára, és emellett az ő pénztárcája is könnyebb lett 3200 euróval.

A harminchárom éves olasznak ez azért is kellemetlen, mert tart még az eltiltása, ami azt jelenti, hogy a szerdai franciák elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen nem léphet pályára, ugyanis a szombati litvánok elleni 1-1-re végződött találkozó volt az első mérkőzés a világverseny után.

A világbajnoki döntő után Zidane egyébként azt állította, az olasz bekk az édesanyját és a nővérét is nagyon durva szavakkal illette.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Magyarország–Ausztrália férfi pólómeccs a vizes vb-n

Minden más foci
6 órája

A görögök legyőzésével közel kerültünk a csoportelsőséghez; Guzi Blanka: Remek érzés megélni a fejlődést

E-újság
6 órája

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
6 órája

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
6 órája

Lyles visszavágott Tebogónak; Takács Boglárka nyolcadik lett a monacói Gyémánt Liga-viadalon

Atlétika
6 órája

A spanyolok legyőzték az olaszokat, akik így is továbbjutottak a csoportból a női Eb-n

Minden más foci
7 órája

Kosár: győzelemmel kezdett a B-divíziós Eb-n az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
8 órája

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik