Rogerio Ceni világrekorder lett

Vágólapra másolva!
2006.08.21. 11:04
Címkék
Világrekordot állított fel a brazil Rogerio Ceni. A brazil válogatott második számú hálóőre a Cruzeiro ellen kétszer is eredményes volt, így pályafutása alatt szerzett 64 góljával ő lett a legeredményesebb kapus a világon.
Rogerio Ceni
Rogerio Ceni
Rogerio Ceni
Rogerio Ceni

Történelmi jelentőségű volt Rogerio Ceni számára a Cruzeiro elleni idegenbeli meccs: a Sao Paulo kapusa két gólt szerzett a bajnokin, ezzel ő lett a világ legeredményesebb kapusa, megelőzve a paraguayi José Luis Chilavertet.

A találkozó nem indult jól a Sao Paulo számára, ugyanis Alex Silváról már a hetedik percben a saját kapujába pattant a labda. Sőt, nem sokkal később már két gól volt a hátrány, ugyanis Ceni hiába védett elsőre remekül, Michel bevágta a kipattanót.

A kiváló kapus ezután megfogott egy büntetőt, majd még a félidő lefújása előtt óriási gólt zúdított szabadrúgásból a Cruzeiro hálójába. Sőt, egy vitatható büntető után még az egyenlítő gólt is sikerült megszereznie.

„Nagyszerű érzés csúcstartónak lenni, de az lenne az igazán remek, ha a bajnoki címet is sikerülne begyűjteni.” – kommentálta a válogatott kapus.

A 33 éves Ceni két gólja azt jelenti, hogy már 64 találatnál jár pályafutásra során, soha egyetlen kapus sem szerzett ennyit.
Legfrissebb hírek

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
5 perce

Hosszú időre kidőlt a nyíregyházi kapus

Labdarúgó NB I
10 perce

A Brentford-hálózatnak adta kölcsön kapusát az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
26 perce

F1 75: amerikai siker a tömegkarambol után újraindított futamon

F1
42 perce

„Esküszöm, nem hajtottak gyorsan” – a szemtanúk Jotáék balesetéről

Angol labdarúgás
51 perce

Megszületett az egyezség az arab kérővel Saldanha klubváltásáról – sajtóhír

Labdarúgó NB I
53 perce

Vida Máté: Nem felejtettem el futballozni

Labdarúgó NB II
56 perce

Horvát támadó középpályással erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
56 perce
Ezek is érdekelhetik