Az Internacional nyerte a döntőt

Vágólapra másolva!
2006.08.17. 08:53
Címkék
Lejátszották a legrangosabb dél-amerikai klubkupa, a Libertadores-kupa döntőjének visszavágóját, amelyen két brazil gárda csapott össze. A serleget nem mindennapi izgalmak után végül az Internacional játékosai emelhették a magasba.
A hazaiak az első góljukat ünneplik
A hazaiak az első góljukat ünneplik
A hazaiak az első góljukat ünneplik
A hazaiak az első góljukat ünneplik

A két brazil gárda párharcában az Internacional az első meccsen idegenben, Sao Paulóban egy gólos előnyre tudott szert tenni, ami előre vetítette már sikerüket. Ennek ellenére, bár a kupát végül is ők nyerték, nem mindennapi izgalmak után diadalmaskodtak.

Hiába húzza vissza a mezét Tinga, már nem úszhatta meg a kiállítást
Hiába húzza vissza a mezét Tinga, már nem úszhatta meg a kiállítást
Igaz ugyan, hogy a hazaiak csapatkapitánya Fernandao a 29. percben a hazaiaknak szerzett vezetést, s ezzel összesítésben 3-1-re vezettek, miután azonban második félidő elején José egyenlíteni tudott, a vendégcsapat ekkor csak egy gólra állt a hosszabbítástól.

Aztán a 65. percben úgy tűnt, hogy minden eldőlt. Tinga talált ugyanis a Sao Paulo kapujába, s ezzel összesítésben már 4-2 volt a javukra, ám a játékos botor módon örömében levette mezét, s ezt a játékvezető sárga lappal jutalmazta. Mivel már volt neki ilyen, ezért a második hazai gól szerzője a kiállítás sorsára jutott.

Emberhátrányban a saját kapuja elé szorult az Internacional, s a hajrában Lenilson egyenlíteni tudott. Ekkor még öt perc és a hosszabbítás is hátra volt, s egy újabb vendéggól már a Sao Paulo kupasikerét jelentette volna, ám az eredmény már nem változott, s így végül is az első mérkőzésen nyújtott teljesítménye alapján az Internazional játékosai - elsőként a csapat kapitánya Fernandao - megérdemelten emelhette magasba a trófeát.
Libertadores-kupa, döntő, visszavágó
Intarnacional Sao Paoulo 2-2 (1-0)
G: Fernandao (29.), Tinga(65.) José (51.), Lenilson (85.)
A kupát az Internazional nyerte 4-3-as összesítéssel.

A kupát az Internacional csapatkapitánya, Fernandao emelhette a magasba
A kupát az Internacional csapatkapitánya, Fernandao emelhette a magasba
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
5 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
5 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
6 órája

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
6 órája

A San Marinó-i csapat került közelebb a Győrhöz a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
6 órája

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
6 órája

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
6 órája

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
7 órája
Ezek is érdekelhetik