Hollandia: elhunyt az egykori gólzsák

Vágólapra másolva!
2006.08.15. 20:30
Címkék
Nyolcvankét éves korában elhunyt Faas Wilkes, a holland labdarúgó-válogatott korábbi nagy gólvágója.
A rotterdami születésű támadó 1940-ben mutatkozott be a Xerxes együttesében, majd kilenc év múlva Olaszországba távozott. Ezzel Bep Bakhuys után ő lett a második holland futballista, aki külföldön kereshette a kenyerét.

Az Internazionale csapatában az első két évben rendkívül jól ment neki a játék, 17, majd 23 gólt lőtt a bajnokságban, ám a következő két évben elveszítette helyét a kezdőben. 1953-ban a Torino, majd az utána következő két évben a Valencia együttesében szerepelt.

1956-ban hazatért, két évig a VV Venlóban játszott, majd 36 évesen még egyszer külfödre szerződött, de egy szezon után visszatért a spanyol Levantétől.

Wilkes pályafutása utolsó éveiben a Fortuna'54-ben és a Xerxesben játszott, a második vonalban szereplő együttesből 1964-ben vonult vissza.

A kiváló támadó a holland válogatottban 38 alkalommal (pedig 1949 és 1956 között nem hívták be, hiszen profi játékosok nem léphettek pályára a nemzeti tizenegyben) játszott és ott 35-ször eredményes is volt. Nála több gólt csak Dennis Bergkamp és Patrick Kluivert rúgott az Oranjéban.

Faas Wilkes Rotterdamban hunyt el vérkeringési rendellenességek miatt.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
2 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
2 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
3 órája

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
3 órája

A San Marinó-i csapat került közelebb a Győrhöz a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
3 órája

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
3 órája

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
3 órája

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
4 órája
Ezek is érdekelhetik