Távozott Carlos Alberto Parreira

Vágólapra másolva!
2006.07.19. 20:39
Címkék
A Brazil Labdarúgó-szövetség kiadta a válogatott szövetségi kapitányának, Carlos Alberto Parreirának a menlevelét. Ezt ma egy hivatalos közleményben hozta nyilvánosságra a szövetség.
Miután ma reggel Ricardo Teixeira, a szövetség első embere találkozott a szakemberrel, kettejük megbeszélése végén úgy álltak fel az asztaltól, hogy nem folytatják tovább a közös munkát.

A döntést így tulajdonképpen együtt hozták meg a felek, mondhatni közösen. Parreirának tulajdonképpen más választása nem nagyon volt, de az is elképzelhető, neki is elég volt. A szakembernek ezt követően minden munkakapcsolata megszakad a szövetséggel.

A németországi világbajnokságon a címvédő dél-amerikaiak a negyeddöntőben búcsúztak, miután a később döntős Franciaország 1-0-ra legyőzte őket.

Miután a világsztároktól hemzsegő együttes nem jutott be a legjobb négy közé, a kapitányt érhetően minden fórumon kemény kritikákkal illették hazájában.

És ehhez nyugodtan hozzávehetjük, a világbajnoki aranyérem legfőbb vármonyosai addig sem parádéztak, jócskán adósak maradtak a tőlük várt teljesítménnyel. A lehengerlő játékkal és a pazar gólokkal.

Parreira az 1994-s, Egyesült Államokban megrendezett világbajnokságon aranyérmet nyert a dél-amerikai csapattal. Utódját a brazil illetékesek rövid időn belül kinevezik.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Paks–CFR az Európa-liga selejtezőjében; Wimbledon

Minden más foci
44 perce

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
1 órája

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
1 órája

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
1 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
1 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
2 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik