Svájc: eltiltották a Sion elnökét

Vágólapra másolva!
2006.07.05. 13:10
Címkék
Két és fél évre eltiltották a svájci másodosztályú FC Sion labdarúgócsapatának elnökét, Christian Constantint (képünkön) minden futballal kapcsolatos tevékenységtől.
A vezető 2004-ben egy bajnoki mérkőzés közben dühében beszaladt a pályára, ugyanis szerinte a játékvezető tévesen ítélt.

Ezzel azonban még nem volt vége a jelenetnek, ugyanis a bírót kigáncsolta, majd a partjelzőt lágyékon rúgta, aki ezek után percekig nem tért magához.

Constantint ezen kívül ötezer svájci frank befizetésére kötelezte a bíróság.
Legfrissebb hírek

BL: a Noah egygólos győzelemmel került közelebb a Ferencvároshoz

Bajnokok Ligája
3 perce

Babosék két szettben kikaptak a vegyes páros wimbledoni elődöntőjében

Tenisz
9 perce

Magyar válogatott védővel erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
20 perce

Szalai Kristóf: Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy legyőztük a svédeket

Röplabda
1 órája

Hová lett René Higuita?

Minden más foci
1 órája

Álmokból születő tánclépések – Hosszú Kávé Horváth Renátóval

Képes Sport
1 órája

Mészáros Zalán a paksiakkal elért hatoslottó-nyereményről is beszélt a Nemzeti Sportrádiónak

Kosárlabda
1 órája

Korábbi Manchester United-játékos lett az Arsenal másodedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik