Babos végleg a NEC-é lett

Vágólapra másolva!
2006.04.30. 01:53
Címkék
Babos Gábor
Babos Gábor
Babos Gábor
Babos Gábor
Úgy tűnt, két térdsérülés, illetve két műtét után rosszul zárul Babos Gábor számára a 2005–2006-os évad, azonban a hét vége mégis derűt hozott a magyar kapus életébe: az őt eddig csak kölcsönjátékosként foglalkoztató NEC Nijmegen ugyanis megvette Babost a Feyenoordtól, amely egyértelműen parkolópályára tette.

„Nem tudom, hogyan egyeztek meg, de ahogy hallom, rajtam kívül még jön hozzánk néhány játékos Rotterdamból – mondta lapunknak a három évre aláíró Babos. – Volt egy kis huzavona, de most már megkönnyebbültem, és kicsit meg is nyugodtam. A levegőben lógott, hogy vissza kell mennem a Feyenoordhoz, ahol a kispad, rosszabb esetben pedig a tribün várt volna rám. Én viszont hétről hétre védeni akarok, és amíg lehet, élvezni szeretném a futballt. A NEC-nél az első pillanattól kezdve megkaptam a bizalmat, és örülök, hogy végleg maradhatok.”

Babos az elégedettsége mellett annyit azért elismert, két éve nem úgy indult a NAC Breda utáni korszaka, hogy a NEC-nél lesz állandó kapus.

„Sajnos a Feyenoordnál nem sikerült az első évem, utána meg nem volt lehetőségem bebizonyítani, mit is tudok valójában, illetve hogy a bredai remek korszakom nem a véletlen műve volt – fogalmazott a kapus. – A NEC-nél egy-két bakitól eltekintve nem volt rossz évem, góltalansági rekordot állítottam fel, és visszaszereztem a hitelemet, amelyet a Feyenoordnál elveszítettem. Az pedig különösen ösztönző, hogy a NEC kifejezetten velem szeretne tovább lépni.”

Az ősztől egyébként Mario Been, a Feyenoord hajdani, az Excelsior jelenlegi trénere lesz a NEC mestere, és vele a mezőny első felében szeretne végezni az együttes.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Fluminense–Chelsea elődöntő a klub-vb-n

Minden más foci
13 perce

Három meccs van hátra a klub-vb-ből; Babos Tímea újra a győztes úton

E-újság
16 perce

Vöri – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
57 perce

A spanyol válogatott hat gólt vágva továbbjutott a női Európa-bajnokságon; az olaszok csak ikszeltek

Minden más foci
1 órája

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
1 órája

Dimitrov kétszettes előnyben feladta a meccset, Sinner játszmagyőzelem nélkül jutott tovább

Tenisz
1 órája

Röplabda: fölényesen verték a koszovóiakat az U16-os lányok az Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Hosszabbított kapusával a Barcelona; német válogatott támadót figyel a Bayern – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik