Hollandia: Seedorfék nélkül a vb-n

Vágólapra másolva!
2006.04.22. 01:05
Címkék
Sejthető volt eddig is, hogy a Marco van Basten által következetesen mellőzött Roy Makaaynak és Clarence Seedorfnak (képünkön) nincs sok esélye a világbajnoki szereplésre – a holland válogatott bő keretének pénteki kihirdetésével pedig biztossá vált. A szövetségi kapitány a 33-as listára sem vette fel őket, ami Makaay esetében még érthető, hiszen az utóbbi hónapokban elég gyenge formában futballozik, ráadásul a nemzeti tizenegyben mindig pocsékul ment neki a játék (43 mérkőzés, 6 gól).

A Milannal jól szereplő, kimondottan hasznosan játszó Seedorf kihagyása viszont kizárólag azért nem meglepetés, mert Van Basten még egyszer sem hívta őt meg.
Mondhatnánk, hogy a szakvezető vélhetően a fiatalítás jegyében mondott le a két, 30. évét már egyaránt betöltő klasszisról, de a hasonló korú George Boateng, sőt a mindkettejüknél idősebb Edgar Davids egyelőre tagja a keretnek.

Érdekes, hogy a 33 játékosból a legtöbb – hét – az AZ Alkmaar futballistája, az Ajax hat delegálttal csak a második. Ugyancsak kapott meghívót a Van Basten által a közelmúltban bírált Mark van Bommel és Jan Kromkamp.
Legfrissebb hírek

Az Atomerőmű nem indul a férfi kosárlabda EK-ban

Kosárlabda
1 perce

Zaengel: Én vagyok az elnöke a klubnak és maradok is elnök és részvényes

Labdarúgó NB I
7 perce

Böndör Márton már elhiszi, hogy 570-es rúdugró

Atlétika
23 perce

DVTK: a hatszoros magyar válogatott védő kedden Miskolcon egyeztet a jövőjéről – NS-infó

Labdarúgó NB I
27 perce

F1 75: Rindt az utolsó kanyarban előzte meg a hibázó Brabhamet

F1
38 perce

Vállműtéten esett át a Tour de France nyitó szakaszát megnyerő Philipsen

Kerékpár
40 perce

Érmekért utazik az Európa-bajnokságra a magyar sportlövő-válogatott

Egyéb egyéni
48 perce

A Paks bejelentette a Vasastól érkező csatárt és a kölcsönadását

Labdarúgó NB I
56 perce
Ezek is érdekelhetik