Portugália: Portóban nyert a Benfica

Vágólapra másolva!
2006.04.16. 10:42
Címkék
A Benfica 2-0-s győzelmet aratott a Boavista ellen a portugál labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában.

Az első félidőben nem született gól. Érdekesség, hogy 52 percig tartott az első félidő, és mindkét csapat elvesztett egy-egy kulcsjátékos.

A vendégeknél Leo maradt a földön egy szerencsétlen ütközés után (a hátvéd az ex-benficás Joao Pintóval ütközött), míg a hazaiaknál a kameruni válogatott kapus, William sérül meg már az első játékrészben úgy, hogy nem tudta folytatni a játékot.

Az 53. percben aztán megszerezte a vezetést a fővárosi csapat. Simao Sabrosa szabadrúgása után a Boavista játékosa, Tiago Pereira továbbította saját hálójába a labdát.

Hat perccel a találkozó vége előtt az angolai csatár, Pedro Mantorras biztosította be a győzelmet a címvédőnek.

Még pénteken a listavezető Porto 1-0-ra nyert az Uniao Leiria ellen, így mindössze egy győzelem kell a Sárkányoknak a bajnoki címhez.

A Sporting Lisszabon gól nélküli döntetlent játszott az Estrela Amadora vendégeként.

A bajnokságot – három fordulóval a vége előtt – a Porto vezeti 72 ponttal, második a Sporting 65, míg harmadik a Benfica 63 ponttal.

PORTUGÁL LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG

31. FORDULÓ, EREDMÉNYEK:
Os Belenenses - Vitória Setúbal 3:1
FC Porto União - Leiria 1:0
Rio Ave FC - Académica de Coimbra 1:4
Naval 1° de Maio - Gil Vicente 1:4
Vitória Guimarães - Penafiel 3:1
Estrela Amadora - Sporting Lisszabon 0:0
Boavista - SL Benfica 0:2
Legfrissebb hírek

Klub-vb: Fluminense–Chelsea elődöntő

Klub-vb
3 perce

Sztárok jöttek össze Fülöp Márton emlékére

Labdarúgó NB I
8 perce

Nincs meglepetés: Alcaraz Fritzcel játszik a zsinórban harmadik wimbledoni döntőjéért

Tenisz
20 perce

Felkészülés: a Kisvárda három könnyű góllal nyert a Zseleznicsar ellen

Labdarúgó NB I
23 perce

Strandkézilabda Eb: férfi és női válogatottunk is középdöntőbe jutott

Kézilabda
49 perce

A németek a dánokat is legyőzték a női Eb-n

Minden más foci
50 perce

BL: a Noah egygólos győzelemmel került közelebb a Ferencvároshoz

Bajnokok Ligája
59 perce

Babosék két szettben kikaptak a vegyes páros wimbledoni elődöntőjében

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik