Labdarúgás: bundabotrány Finnországban is

Vágólapra másolva!
2006.03.17. 12:41
Címkék
A finn labdarúgó élvonal AC Allianssi nevű csapatának korábbi ügyvezető igazgatója, a belga Olivier Suray hazája hírügynökségei szerint bevallotta, hogy a legutóbbi szezonban csapata szándékosan veszített el 8-0 arányban egy mérkőzést az FC Haka otthonában.
Surayt a belgiumi bundabotrányok tárgyalássorozatában hallgatták ki. Csütörtökön a belga hatóságok közel 20 házkutatást tartottak, több embert pedig kihallgattak a bundaügyekkel kapcsolatban.A nyomozóbizottság nemzetközi körözést adott ki a finn klub korábbi tulajdonosa, a kínai Zheyun Ye, valamint menedzsere, Pietro Allatta ellen. A kínai fogadómaffia közvetítőjének számító Ye a vizsgálatok kulcsfigurája. A hatóságok szerint jelenleg Kínában tartózkodik, a társának vélt Allatta pedig Mauritiusra szökött.Az ügy vizsgálói azt remélik, hogy a nemzetközi körözések segítenek kézre keríteni és Belgiumba szállítani a két gyanúsítottat.Ye nem sokkal az említett nyári 8-0-ás találkozó előtt vette meg az AC Allianssi csapatát, ahova belga, valamint francia játékosokat vitt magával. Ügyvezető igazgatónak Surayt nevezték ki, az edző pedig a szintén belga Thierry Pister lett. A tulajdonossal az Allianssi Részvénytársaság novemberben bontotta fel a szerződést, mivel a kínai nem teljesítette kötelességeit. A belga hírügynökségek szerint Suray a tárgyaláson azt is elmondta, hogy a Haka elleni találkozó után Ye lelkesedése a finn élvonal irányában csökkent, mivel a csapat meccseit levették a fogadóirodák listáiról.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Paks–CFR az Európa-liga selejtezőjében; Wimbledon

Minden más foci
30 perce

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
48 perce

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
48 perce

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
1 órája

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
1 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
1 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
2 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik