Horvátország: Zvonimir Boban sportnapilapnál elnököl

Vágólapra másolva!
2005.12.30. 20:12
Címkék
Másfél nap múlva, 2006. január elsején áll munkába új munkahelyén Zvonimir Boban (képünkön), a horvát válogatott korábbi csapatkapitánya, akit a Sportske Novosti című sportnapilap igazgatósági elnökévé neveztek ki.
A harminchét éves sportember 1985-ben a Dinamo Zagreb együttesében kezdte el pályafutását, majd hat évvel később legnagyobb sikerei színhelyére igazolt.

1991-től volt az AC Milan játékosa, a piros-feketékkel négyszer nyert olasz bajnokságot, 1994-ben pedig tagja volt a BL-győztes gárdának.

Tíz évig tartozott a milánóiak kötelékébe – közben egy évet Bariban játszott kölcsön -, majd 2001-ben a spanyol Celta Vigóban hagyott fel végleg az aktív játékkal.

A horvát válogatott tagjaként bronzérmet szerzett az 1998-s franciaországi labdarúgó-világbajnokságon.
Legfrissebb hírek

HÁROM IKONIKUS MÁRKA – EGY KÜLÖNLEGES ÉLMÉNY: A FORMA–1 VILÁGA BUDAPEST BELVÁROSÁBA KÖLTÖZIK

F1
15 perce

Bognár György: Végül is hat gólban benne voltunk, háromban hátul, háromban elöl, úgyhogy nem panaszkodhatok

Labdarúgó NB I
20 perce

Kós és Jászó középdöntős 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
54 perce

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
7 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
8 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
8 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
8 órája
Ezek is érdekelhetik