Brazília: fogadási botrány

Vágólapra másolva!
2005.09.25. 03:42
Címkék
Minden idők legnagyobb futballbotránya körvonalazódik Brazíliában, miután egy hetilap kiderítette, hogy sok mérkőzés eredményét manipulálták a lefizetett játékvezetők. A Veja című magazin szerint nemcsak bajnoki, hanem Libertadores-kupa-mérkőzések is gyanús körülmények között értek véget, főként két FIFA-bíró, Edilson Pereira de Carvalho és Paulo Danelon jóvoltából. Mint a telefonlehallgatásokból kitudódott, előbbi az idén 25 mérkőzést csalt el, a tarifa átszámítva 3-5000 euró volt. A bundameccseket főként vállalkozók endelték meg”, akik később internetes fogadásokon keresztül összesen mintegy 344 ezer eurónak megfelelő összeget kasszíroztak.
Legfrissebb hírek

Magyar BL-győzelmek az MVM Dome-tól Máltáig; főhajtás a PSG, Luis Enrique és Kovács István előtt

E-újság
29 perce

Hétfői sportműsor: Roland Garros Babos Tímeával, teke-vb Székesfehérváron

Birkózás
1 órája

Nem is olyan vad álom – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
1 órája

Minden szempontból történelmi – Cselőtei Márk publicisztikája

Bajnokok Ligája
1 órája

Darts: Nathan Aspinall nyerte meg a European Tour leverkuseni állomását

Egyéb egyéni
1 órája

Európai kézilabdaligák: kiharcolta az Európa-liga-indulást Pergel Andrej csapata

Kézilabda
1 órája

Kilenc év után újra Portugália lett az U17-es korosztály Európa-bajnoka

Minden más foci
1 órája

BL-címvédéssel tette igazán feledhetetlenné az idényét a Ferencváros!

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik