José Mourinho szerint egykori klubja, a Chelsea direkt szívatja őt

Vágólapra másolva!
2009.08.07. 11:53
José Mourinho, az Internazionale portugál trénere nemtetszését fejezte ki a Chelsea játékospolitikájával kapcsolatban, ugyanis úgy érzi, hogy az általa megvásárolni óhajtott futballistáknak jelentősen felmegy az áruk, amint a londoniak megtudják, hogy a milánói klub az érdeklődő.
José Mourinho dühös korábbi csapatára
Fotó: Action Images (archív)
José Mourinho dühös korábbi csapatára
José Mourinho dühös korábbi csapatára
Fotó: Action Images (archív)
José Mourinho dühös korábbi csapatára

„Rendkívül nehéz Chelsea-játékost igazolnom” – sopánkodott José Mourinho a Lazio elleni szombati olasz Szuperkupa-mérkőzés apropójából összehívott sajtótájékoztatón.

A portugál tréner – aki három sikeres idényt töltött el a londoni klub kispadján, mielőtt 2007 szeptemberében Roman Abramovics elnökkel való nézeteltérése miatt távozott – két korábbi játékosával, Ricardo Carvalhóval és Decóval szeretné megerősíteni az Internazionale keretét, a Chelsea által szabott árukat azonban sokallja.

„A nyár elején úgy hallottuk, hogy Decót majdnem ingyen megszerezhetné bárki. Két héttel később, miután megtudták, hogy az Inter érdeklődik a két játékos iránt, Deco ára felment nulláról ötmillió fontra, míg Carvalhóé ötről tizenötmillióra” – bosszankodott a sajtótájékoztatón Mourinho, aki úgy érzi, a Chelsea eladási politikája kizárólag az Inter ellen irányul.

A két portugál labdarúgó kulcsszerepet töltött be a 2004-ben Bajnokok Ligáját nyerő, Mourinho által vezetett Portóban, nem volt véletlen tehát, hogy az extravagáns edző Londonba szerződését követően Ricardo Carvalho volt az első igazolása.

Deco mindössze egy éve futballozik a „kékeknél”, de a kevés játéklehetőség miatt szívesen váltana csapatot. A két labdarúgó a napokban hangot adott távozási szándékának, és kinyilvánították, hogy szívesen dolgoznának újra Mourinho irányítása alatt.
Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Bayern Svájcban, a Real Madrid Ausztriában nyert

Minden más foci
9 órája

A Fenerbahce elnöke szerint Mourinho a világ legunalmasabb embere

Minden más foci
2025.07.27. 19:59

Calhanoglu kibékült Lautaro Martínezzel, marad az Interben

Olasz labdarúgás
2025.07.23. 15:01

Két játékos Bergamóból, kettő Parmából, ez az interes sikerrecept?

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 12:47

IFFHS: az Inter 56 év után először kapott ki nem európai csapattól

Minden más foci
2025.07.01. 14:27

A Fluminense kiejtette az Intert a klub-vb-n!

Klub-vb
2025.06.30. 23:05

Videó: óriási balhéval zárult a River Plate és az Internazionale meccse a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
2025.06.26. 09:24

Klub-vb: kikapott és kiesett a River Plate

Klub-vb
2025.06.26. 07:33
Ezek is érdekelhetik