A Fradi-fanatizmus egészen elképesztő

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2009.08.04. 00:46
Címkék
A magyar első osztályban szombaton bemutatkozó, a korábban az Arsenalt is megjáró Paul Shaw ugyan sérülés miatt már a ZTE elleni mérkőzés (4–1) első félidejében cserét kért, élete egyik legemlékezetesebb meccsén van túl – a pokoli hangulat az angol fiatalok mellett a rutinos támadót is lenyűgözte.

Súlyos a sérülése?Súlyos a sérülése?

Ha nem kérek cserét a szünet előtt, könnyen lehet, hogy hetekre kidőlök – mondta Paul Shaw. – Fél évvel ezelőtt már előjött egy hasonló lágyékprobléma, és ezúttal is meghúzódtam. Harmincöt éves fejjel tudom, hol a határ, ezért sem akartam kockáztatni. Vasárnap így is szenvedtem, de hétfőre enyhült a fájdalom, és ha minden jól megy, péntekre játékra alkalmas állapotban leszek.

Tudja, hogy Sheffieldben is téma a sérülése?

Egy-két ismerős képben van, de hogy ezzel foglalkozna otthon bárki is, arról nincs tudomásom.

A United hivatalos honlapján hétfőn vezető hír volt a Fradi győzelme, a cikket, amelyben a sérülését is megemlítik, az ön fotójával illusztrálják.

Azt már angliai edzőtáborozásunk során is tapasztaltuk, hogy foglalkoztatja a magyar testvércsapat a sheffieldi közvéleményt, a klubnál pedig láthatóan számon tartanak bennünket.

Érthető, a Fradinak sikerült, ami a Sheffieldnek nem. Van különbség az NB II és az élvonal között?

De még mekkora! Bár a meccs képe is igazolta, hogy összehasonlíthatatlan az iram a két osztály között, a legjobban ezt az jelzi: kettő egyes vezetésünknél a ZTE nem állt le, hanem próbált harcolni. Az előző szezonban hasonló esetben visszavett volna a riválisunk, elkönyveli, hogy nem kap nagy verést a Fraditól, és elégedetten megy haza. Ez az, amire fel kell készülnünk, hozzá kell szoknunk, hogy immár nincs hátradőlés, végig pörögnünk kell.

Mintha Bobby Davison szavait hallanám…

Belénk verte ezt a felfogást. De a szombati meccs is megmutatta, hogy ez a mi utunk. Holott jól tudtuk, Csank János csapata kifogástalan erőben lesz, szervezetten lép majd fel ellenünk – Magyarországra igazolásomkor ezek fogadtak az FTC-nél, ezek a tulajdonságok jellemzik Csank mester együttesét. Állítom, a Zalaegerszeg meghatározó lesz a bajnokságban. Mi mégis duzzadtunk az önbizalomtól, fölényben voltunk, és szétfutottuk az ellenfelünket. Ráadásul úgy voltunk négyszer eredményesek, hogy egyik találatot sem a gólfelelős, Ferenczi István szerezte – ő még tartalékol, de talán már pénteken „robbant”…

Játszott angol élvonalbeli meccsen, s immár a magyar első osztályban is bemutatkozott: milyen helyet foglal el pályafutásában a szombati bajnoki?

Angliában is megfogja az embert egy-egy meccs hangulata, kivételes élmény, amikor egy szimpla becsúszást tapsviharral díjaz a publikum, ám olyan fanatizmust, mint amilyet a Fradi-pályán tapasztalni, nem látni a szigetországban. A fiatal angolok nem győztek hazatelefonálni, és ecsetelni, milyen pokoli hangulatban futballozhattak.

Mire elég ez a lendület?

Labdarúgó-karrierem vége felé tartva, olyan futballistaként, akinek edzői ambíciói vannak, más szemmel is figyelem a srácokat. A magyar fiatalok képzettek, kreatívak, és igyekeznek átvenni a légiósok mentalitását, így hiszem, hogy fordulóról fordulóra érik össze ez a társaság. Nagy a konkurencia a posztokért, Bobby Davison nem mérlegel, nem a neveket, hanem a teljesítményeket nézi. A heti edzésmunka, a hétvégi produkció dönti el, ki kap szerepet például pénteken Nyíregyházán. Győzni kell, pontosabban győzelmi sorozatra törekedni. Mert lesznek rossz meccseink, de éppen azoknak a találkozóknak az eredményei döntik el, képesek leszünk-e a bajnoki címért versenyezni.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a Veszprém és a Szeged párharca a bajnoki címért, vízben a Fradi a BL négyes döntőjében

Egyéb egyéni
6 órája

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában; Címvédésre készül az FTC férfi vízilabdacsapata a BL-ben

E-újság
6 órája

Luke Humphries nyerte meg a darts Premier League-et

Egyéb egyéni
6 órája

Hein félpályás gólja döntött, a Metz egy év szünet után visszatért a Ligue 1-be

Francia labdarúgás
6 órája

Eladó roncs, egy forintért – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Franciaország és Portugália vívja az U17-es labdarúgó Eb döntőjét

Minden más foci
7 órája

Nem került közelebb a Serie A-hoz Nagy Ádám és csapata

Olasz labdarúgás
7 órája

Nyéki Balázs: Az esélyesség egyben teher

Vízilabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik