Pars tartja formáját

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2009.08.02. 00:08
Címkék
A 114. országos bajnokság első napján a kalapácsvető Pars Krisztián öt centivel maradt el a 80 métertől, Kürthy Lajos 19.56tal nyerte meg a súlylökést. Női 100 méteren a 16 éves Nguyen Anasztázia lett az első, míg 400on kikapott Petráhn Barbara.

Rekkenő hőségben, mégis jó hangulatban rendezték meg szombaton a Puskás Ferenc Stadionban az ob első napját. A legjobb eredmény férfi kalapácsvetésben született: Pars Krisztián nehezen lendült bele, de kísérletről kísérletre javult a mozgása, a 79.95-öt a negyedik sorozatban érte el.

„Úgy jöttem ki a stadionba, hogy nem adom bele minden erőmet a dobásokba, inkább arra törekedtem, hogy végrehajtsam a jó technikát, megpróbáltam kijavítani azt a hibát, amely a legutóbbi versenyen előjött. Az volt a célom, hogy hetvenkilenc méter fölé kerüljek” – magyarázta a győztes.

Pars mögött a második helyért izgalmas csata alakult ki, amelyből a junior Európa-bajnokságon második Hudi Ákos került ki győztesen, egyéni csúccsal. A VEDAC dobója utolsó kísérletével (70.25) került három centiméterrel Németh Kristóf elé.

A 110 gátas Kiss Dániel már az előfutamban is teljes erőből robogott végig a gátak felett (13.55), és az 1.9 méteres ellenszélben beállította legjobbját. A döntőben aztán majdnem szélcsend volt, ám csupán 13.58-cal szerezte meg a győzelmet: „Nagyon akartam, de sokat hibáztam. Rossz volt a rajtom, mélyre kerültem, és ettől felborult a futás ritmusa. Az előfutamban sokkal nyugodtabb voltam. Annak azért örülök, hogy stabilan érek el ilyen eredményeket, bár jó lett volna megjavítani a 13.44-es országos csúcsot.”

A súlylökés első helyezettje, Kürthy Lajos (19.56) sem volt elégedett, pedig ő is – mint minden világbajnokságra készülő versenyző – az utóbbi napokban keményen edzett.

„Csak az utolsó héten könnyítettünk a munkán – mondta a mohácsi dobó. – Az is zavart, hogy Tatán, ahol edzünk, gyors a dobókör, itt pedig lassú volt. Szétesett a mozgásom, csak a hatodik kísérletre találtam meg a ritmust, ezért lett az a legnagyobb.”

Nagy sikert ért el az idei korosztályos világversenyeken kiválóan szereplő Nguyen Anasztázia. A 16 éves vágtázó az előfutamban 1.4, a döntőben 2.7(!) méteres ellenszélben futott 11.97-es másodpercet, és szerzett felnőtt bajnoki címet.

„Nem számítottam erre a helyezésre – vallotta be a Honvéd versenyzője. – Az volt a célom, hogy dobogós legyek. Nem tudok mást mondani, mint hogy nagyon boldog vagyok.”

Legfrissebb hírek

Az Atalanta levélben búcsúzott Gian Piero Gasperinitől

Olasz labdarúgás
1 perce

Kriszt Sarolta korosztályos országos csúccsal tizedik a götzisi hétpróba viadalon

Atlétika
17 perce

Strandröplabda ob: negyedszer nyertek fordulót a Vasvári testvérek

Röplabda
33 perce

„Számít bármit is?” – Verstappen egyetlen pontra került az eltiltástól

F1
34 perce

Vízilabda: az UVSE nyerte a serdülő lányok országos bajnokságát

Utánpótlássport
38 perce

PSG-uralom a BL-idény álomtizenegyében, az egyéni elismeréseket is párizsiak zsebelték be

Bajnokok Ligája
52 perce

Valterék nyerték a norvég körversenyt, a magyar bajnok a 14. lett

Kerékpár
1 órája

Magabiztosan nyert Péni István a sportlövő Eb-válogatón

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik