Coubertin vágya

„A modern öttusához tartozik a céllövés, az úszás, a vívás párbajtőrrel, a mezei futás és a lovaglás… Alkotója az első, aki beismeri, hogy egyrészt jobb volna a céllövést evezéssel helyettesíteni, másrészt, hogy az öt teljesítménynek megszakítás nélkül kellene egymás után következnie úgy, hogy az atléta egyik után áttér a másikra, s csak annyi időre szakítja meg, amennyi szükséges az esetleges ruhaváltáshoz. Nincs kétség afelől, hogy ezt elérjük.”

Vérlázító szavazás: ajándékok és fenyegetés

A fenti idézet Pierre de Coubertintől (ő a modern olimpizmus mellett a modern öttusa atyja is) származik, aki az atlétikai számokból és birkózásból álló ókori öttusával szemben a XX. század elején kitalálta a sportág új változatát. Ám az az öttusázás, amelyről Coubertin álmodott, nem valósult meg a mai napig. Előbb kilenc napig, később négy napig tartott a küzdelem, aztán egynaposra csökkent, de megszakításokkal.

Ez az öttusázás rövid története a XX. században, a XXI. század eleje (pontosabban a múlt év) pedig meghozta a futás és a lövészet összevonását, csökkentve a megszakítások számát. Coubertin bárónak nem volt kétsége afelől, hogy eléri, amit akar, s ahogy az öttusa változik, fejlődik (?), még az is lehet, hogy igaza lesz. Más kérdés, hogy csaknem hatvan évvel a halála után lett egynapos viadal az öttusa, aztán több mint tíz év telt el, míg megszületett a kombinált versenyszám.

Ha hasonlított is Coubertin vágya ahhoz, amit 2009-től viszontlátunk a versenyeken, a mi hagyományaink közben igencsak megváltoztak. Mint a földkerekség egyik legsikeresebb öttusanemzete, nekünk olimpiai bajnokaink, Németh Ferenc, Török Ferenc, Balczó András sportága jelenti az öttusát, meg a Martinek János, Mizsér Attila, Fábián László trióé: annak idején napokon át foglalkoztatta az országot, hogy miként állnak az olimpián, világbajnokságon. Idővel – többé-kevésbé – elfogadtuk az egynapos változatot, hiszen amiben jók vagyunk, azt szeretjük, márpedig Vörös Zsuzsanna és Balogh Gábor révén mi lettünk a világ legjobbjai. Aztán jött 2008 ősze, Guatemala, a nemzetközi szövetség (UIPM) kongresszusa, és ami ott történt, egyszerre volt eszetlen és vérlázító. A szavazás néhány magyarországi párt elnökválasztására hasonlított, amelyben a jelöltek – ki milyen módszerrel: készpénzzel, ajándékkosárral, ebédjeggyel, mozijeggyel, ígérgetéssel, fenyegetéssel – tucatjával léptetik be a pártba az egyszeri embereket, hogy azok rájuk szavazzanak.

Guatemalában az igazi öttusanemzetek szándéka ellenére Klaus Schormann, a nemzetközi szervezet német elnöke keresztülvitte akaratát; olyan országok képviselői voksoltak az elnök kénye-kedve szerint, amelyek öttusáról, Balczóról nem is hallottak – és nem is akartak hallani.

Igazából ma sem tudjuk, mi volt Schormann szándéka, illetve a futás és a lövészet összevonása végleg megöli-e vagy éppen megmenti az öttusát. Az új szabályokkal lebonyolított versenyek viszont rengeteg izgalmat, pezsgést és életet hoztak a sportágba, éppen ezért tudunk lelkesedni érte, még ha – a fentiek miatt – ilyenkor egy kicsit úgy is érezzük, hogy hűtlenek lettünk önmagunkhoz.

A nézők egyre jobban élvezik az új módit

Az első nagyobb nemzetközi tesztversenynek télen Budapest adhatott otthont, és ez már csak az újdonságnak köszönhetően is visszacsalta a nézőket – na nem a lelátóra, mert azok még nem voltak, hanem az öttusasátor környékére, a médiával együtt. A tavasszal már a lelátók is megteltek a Nemzeti Lovardában az elismerésre méltóan megszervezett TriGránit-világkupán, a szurkolók előbb a szabadban, a lovasversenyen szoríthattak a magyarokért, majd odabent, a fedett lovardában a kombinált versenyszámban. Lovaglás, futás, lövészet egy helyen – ez már közelített a legújabb elváráshoz, amely így szól: minden egy helyen, egymás után.

Odabentről viszont nem lehetett követni, mi zajlik odakint a futás közben, majd egy hét múlva, a fehérvári női világkupán éppen fordítva történt: a sok néző kint a lelátón követhette a futást, de nem tudta, mi történik bent, a lőtéren…

Az új változat mindenesetre közönségsikert aratott, akárcsak a legújabb öttusa első Európa-bajnoksága júniusban Lipcsében. Itt a pesti viadalhoz hasonlóan megint a lovaspályán futottak és mellette lőttek a versenyzők (prüszköltek is a porban), de a közönség követni és élvezni tudta, napról napra megtelt a nézőtér.

Lipcse azért újfent rávilágított a gyenge pontokra, arra, hogy a nézőket igazi kihívás úgy elhelyezni, hogy a futást és a lövészetet is láthassák. Ha pedig egyszerre nem megy – ami még nem feltétlenül baj, hiszen korunk egyik legnépszerűbb téli sportágában, a biatlonban is a lőtérnél gyűlik össze a tömeg –, akkor a kamerák, a kivetítők és színvonalas közvetítések segítségével lehet közönségbaráttá tenni a küzdelmet. Lovaspálya, lelátó, futópálya, lőtér és kivetítő egy helyre hozatala, ideális összerendezése tehát nehéz szervezési feladat, és éppen válságos időszakban kell hozzá sok pénzt előkeríteni. Az öttusa sorsa így az áldozatkész embereken múlik, akik áldoznak arra, hogy megint egyre vonzóbbá tegyék a sportágat.

A Crystal Palace-ban kell nagyot alkotni

Augusztusban Londonban megtartják a kombinált öttusa első világbajnokságát. A Crystal Palace-ban az angolok máris a 2012-es olimpia főpróbáját rendezik, minden egy helyen lesz, és a hírek szerint minden korábbinál látványosabb viadalra készülnek. Londonon múlhat az öttusa olimpiai jövője is, a nagyobb nézettség fontos segítséget jelent a NOB kongresszusain, amikor az olimpiai sportágakról szavaznak. Pekingben ugyanis minden korábbinál nagyobb veszélybe került az öttusa. Ha viszont életképesnek bizonyul, Magyarország lehet e sikersportág bölcsője: nálunk tartottak először nagy nemzetközi versenyt, itt rendezték az első európai világkupát, és magyar az eddigi legsikeresebb versenyző: a mindig dobogóra kerülő, a világkupa-ranglistát is vezető Marosi Ádám. És ha megmarad a legmodernebb öttusa, legalább hasonlít arra, amelyre Coubertin vágyott.