Schumacher nem száll be

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2009.07.29. 01:36
Címkék

Felipe Massa balesete után ter mészetesen azonnal elkezdődtek a találgatások, vajon ki helyettesíti a brazilt a hátralévő vb-futamokon – mivel az orvosok csaknem biztosra vették, hogy az idén már nem versenyezhet. Az egyik első név a kalapban a hétszeres világbajnok Michael Schumacheré volt, már csak azért is, mert a német hosszú éveket töltött el a vörösöknél, neki aztán sem a csapatot, sem az autót nem kellett volna bemutatni. Csakhogy a német pilóta egyelőre nem mutat túl sok hajlandóságot, bár ezzel kapcsolatban is ellentétesek az információk.

A pilóta menedzsere, Willi Weber ennél jóval konkrétabb volt, miután hétfőn találkozott Schumacherrel, és beszélt vele az esetleges visszatérésről.

„Bárki is ül a Ferrariba a következő versenyen Valenciában, az nem Michael Schumacher lesz. Ebben nem száz százalékig vagyok biztos – kétszáz százalékig – mondta Weber a Daily Mailnek. – Hatalmas nyomás nehezedne rá, azt várnák, hogy nyerjen, miközben még nem is vezette ezt az autót. Amikor Michael versenyzett, a tökéletességre törekedett, ez azonban inkább olyan lenne, mint valami szerencsejáték – és ez nem az ő stílusa.”

Schumacher 2006-ban szállt ki a Formula–1-ből, és nem tudni, ugyanolyan fizikai állapotban van-e, mint akkor volt – főleg ha figyelembe vesszük, hogy februárban elég nagyot esett egy versenymotorral, és megsérült a nyaka, amely nagy terhelést kap az F1-esben. „Ha a Ferrari felkéri, hogy vezessen, akkor persze azt is meg kell vizsgálni, mit bír a nyaka” – mondta a szóvivő, Kehm.

S ha már Schumacherről beszélünk, mindenképpen meg kell említeni: a hírek szerint a német Magyarországra jön, hogy meglátogassa barátját és korábbi csapattársát, Felipe Massát.

Legfrissebb hírek

Betlehem Dávid annyira elfáradt a vb-ezüst után, hogy kiesett neki néhány pillanat

Vizes vb 2025
1 órája

Újabb magyar érem Szingapúrban! Betlehem Dávid ezüstérmes a 3 km-es sprintversenyben

Vizes vb 2025
2 órája

„Olyan nehéz időszakot éltem meg, amibe sokan belerokkantak volna” – Fábián Bettina a vb-bronzérem után

Vizes vb 2025
2 órája

Óriási bravúr! Fábián Bettina világbajnoki bronzérmes a 3 km-es kieséses sprintversenyben

Vizes vb 2025
3 órája

Szombati sportműsor: a magyar női pólóválogatott Olaszország ellen játszik a vb-elődöntőért

Birkózás
7 órája

Rasovszky Kristóf: Felállok innen is!; Kenya büszkesége magyar színekben: új csillag születhet távfutásban

E-újság
7 órája

Elhibázott büntetők, piros lap és spanyol siker a házigazda ellen a női Eb-n

Minden más foci
8 órája

Nagyot szólt a női ágyú – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik