Az idén ők veszíthetnek

KOVÁCS GÁBORKOVÁCS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2009.07.27. 23:26
Címkék

„Veled is csak eggyel többen vagyunk hülyék!”

Ötven percig kellett várni erre a tréfás mondatra a magyar bajnoki címvédő BSE-FCSM idei második alapozó edzésén, ám a megszokottaktól eltérően ez nem a két fő mókamester, Nyári Sándor és Gudmann Csilla egyikétől, hanem a válogatott centertől, Kovács Tímeától származott. A „megtisztelő” titulust pedig nem más, mint a bajnok egyik legnagyobb nyári fogásának számító, szintén válogatott Pék-Tormási Orsolya érdemelte ki, miután a sokadik erősítő feladatba vitt némi színt azzal, hogy bolondos mozdulatokkal fejezte be az előírt gyakorlatot.

Szükség is volt már egy kis nevetésre, hiszen az ezt megelőző majd’ egy órában Nyári Sándor, a csapat vezetőedzője inuk szakadtáig dolgoztatta a játékosokat. „Jó állapotban jöttek vissza a lányok a nyári szünetről – mondta a mester már az edzés után. – Az érkezők szépen lassan beilleszkednek, és bár az igazán jó játékosok létszáma csökkent, minőség terén erősödtünk.”

A már említett Pék-Tormásin kívül szintén a Vasasból érkezett a feladó Kötél Zsanett, illetve további három játékos jön a tavalyi bajnok junior csapatból.

„Gregori Martina és Hackl Szilvia biztosan a felnőtt kerettel készül ebben az idényben, a harmadik játékos kilétén egyelőre gondolkozom – folytatta Nyári Sándor. – Három felkészülési tornán elsősorban szlovák ellenfelekkel készülünk majd a bajnoki rajtra. Úgy tűnik, a magyar mezőnyben a legstabilabb keretünk, de a legtöbb vesztenivalónk is nekünk lesz, épp ezért nem szabad a BSE-t már most bajnoknak kikiáltani. Úgy gondolom, hogy ha kellően tiszteljük az ellenfeleket, szép eredményeket érhetünk el.”

A bajnokság a szeptember 12-i hétvégén kezdődik.

Legfrissebb hírek

NB II: a Vasas nem bírt a BVSC-vel, négygólos döntetlen Szentlőrincen – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
8 perce

NB II: Budapest Honvéd–Mezőkövesd Zsóry

Labdarúgó NB II
10 perce

Tenisz: szetthátrányból fordítva nyerte a bécsi tornát Sinner

Tenisz
11 perce

NB II: Ajka–Kozármisleny

Labdarúgó NB II
12 perce

NB II: Csákvár–Tiszakécske

Labdarúgó NB II
13 perce

Tizenharmadik hellyel kezdett Vas Blanka Belgiumban

Kerékpár
16 perce

NB II: Kecskeméti TE–Karcagi SC

Labdarúgó NB II
30 perce

Egyik csapat sem örülhet igazán, iksz az el Clásico előtt a La Ligában

Spanyol labdarúgás
59 perce
Ezek is érdekelhetik