Kiárusításról egy szót se!

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2009.07.24. 23:57
Címkék
Kiesett az Európa-ligából az Újpest, de a klub vezetői együtt akarják tartani az igencsak erősnek tűnő keretet. Sőt Sallói István sportigazgató szerint még szeretnének néhány játékost szerződtetni, és hamarosan érkezhetnek futballisták a Celtictől is.

Az Újpest csütörtök este a román Steaua ellenében elbúcsúzott az Európa-ligától. A lila-fehérek kettős vereséggel estek ki (a románok Bukarestben 2–0-ra, a visszavágón 2–1-re nyertek), így már csak a hazai sorozatokban kell bizonyítaniuk. A visszavágó utáni sajtótájékoztatón a skót vezetőedző, William McStay is azt mondta, hogy neki igazából Magyarországon kell sikeresnek lennie az Újpesttel.

Kérdés persze, hogy kik alkotják majd a keretet, amely a bajnokságban szerepel. Nyilvánvalóan lesz olyan Megyeri úti futballista, aki hamarosan külföldön szerepel, vagyis a hazai viszonyok között igencsak erősnek tekinthető keret gyengülhet.

A csapatból öt játékosnak van nagyobb esélye arra, hogy távozzon. Közülük hárman az előző szezonban is légiósok voltak, ám miután lejárt a kölcsönadási szerződésük, mindannyian visszatértek Újpestre – talán egy sikeresebb Európa-liga-szereplés reményében. Sándor György a bolgár Liteksz Lovecs, Vaskó Tamás az olasz Avellino, Vermes Krisztián pedig a holland Sparta Rotterdam labdarúgója volt. Ők már megmutatták magukat külföldön, így több esélyük van az újabb szerződésre. Ráadásul egyikük sem azért jött haza, mert elégedetlenek voltak vele, hanem elsősorban anyagi természetű problémák miatt – az Avellino pénze elfogyott, a Sparta és a Liteksz pedig nem tudta finanszírozni tovább a légiósokat.

Rajtuk kívül piacképes futballistának számít Korcsmár Zsolt, akit minden átigazolási időszakban többen is vinnének (ám ő rendre megsérül ilyenkor), valamint Tisza Tibor, akit egyelőre még csak figyelnek a külföldi klubok, de nem lesz meglepetés, ha hamarosan légiósnak áll. Ha mind az öten távoznak, jelentősen meggyengül az Újpest, ugyanakkor a játékosokért jelentős összeg kerülhet a kasszába.

„Azzal, hogy nem jutottunk el a sorozat csoportkörébe, igen sok pénztől estünk el – monda Sallói István, az Újpest sportigazgatója. – Ennek ellenére sem szeretnénk kiárusítani a csapatot, sőt azt is elhatároztuk, hogy meghatározó labdarúgót a jövőben kölcsönbe sem adunk. Ha valakinek kell valamelyik futballistánk, fizesse meg az árát. Erősíteni kell a keretet, hiszen vannak hiányposztok.”

Amikor az Újpest együttműködési megállapodást kötött a skót Celtickel, abban egyeztek meg, hogy a vezetőedző William McStay mellett néhány játékos is érkezik a zöld-fehérektől. Ez ügyben hamarosan felgyorsulhatnak az események.

„Hozunk labdarúgót Skóciából, már azt is eldöntöttük, hogy kiket szeretnénk Újpesten látni – folytatta a sportigazgató. – Ha minden a tervek szerint alakul, még erősebbek lehetünk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik