Nem jött a rendőrség, elmaradt a szakasz

SZURDI ISTVÁNSZURDI ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2009.07.16. 23:26
Címkék

A profizmus hiánya újra megmutatkozott csütörtökön Magyarországon a Touron: az eleve csak négyszakaszosra tervezett Central European Tour kerékpáros körverseny egyik etapja, a balmazújvárosi csapatidőfutam elmaradt. Magyar körverseny, 2009…

A hivatalos indokolás szerint a helyi rendőrség nem tudta megoldani a verseny biztosítását. Hogy ez miért ilyen későn derült ki? Jó kérdés… És költői is egyben.

Rettentően szomorú, hogy ott tart a magyar kerékpársport, hogy nemhogy magas szinten kerekező hazai versenyzőt nem találunk a nagy nemzetközi körversenyeken Bodrogi László óta, de egy ilyen rövid viadal problémamentes levezénylését sem tudják megoldani a szervezők. És itt most kevésbé lényeges, hogy minden bizonnyal Balmazújváros önkormányzata is jócskán hibás a dologban. Amellett, hogy a versenyen részt vevő tizenhárom külföldi csapat kerekesei negatív élménnyel térnek majd vissza szombaton hazájukba, a Magyarországon ritka fontos kerékpáros eseményként beharangozott etapra kilátogató érdeklődőket, szurkolókat is óriási csalódás érte. Persze kárpótlást nyújthat a minőségi kerékpársport, a televízióban látható Francia körverseny (az igazi Tour) – a baj csak az, hogy az ilyen esetek után egyre kevesebbeket érdekel egy magyar kezdeményezés.

Csütörtök délután amúgy rendeztek egy 156 kilométer hosszú, úgynevezett félszakaszt a Magyar körversenyen (neve ezúttal Central European Tour) Miskolc és Széphalom között, amelyen a cseh győztes, Alois Kankovsky mögött honfitársa, Milan Kadlec és a szlovén Blaz Zun végzett. A magyar bringások közül Kiss Gergely szerepelt a legjobban, ő a hatodik helyen tekert a célba.

Legfrissebb hírek

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Hétfői sportműsor: ATP-vb, darts, sznúker, NFL, NBA

Birkózás
4 órája

Esélyt sem adott Szoboszlaiéknak a City; Damir Krznarnak megköszönték

E-újság
4 órája

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
5 órája

A 95. percben fejelt góllal nyerte meg a PSG a remek lyoni presztízsmeccset

Francia labdarúgás
5 órája

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
5 órája

Miamiban bukott a Bills, Berlinben nyert a Colts – videó

Amerikai sportok
5 órája
Ezek is érdekelhetik