A fiatalok kapják a főbb szerepeket

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
Vágólapra másolva!
2009.07.15. 23:19
Címkék
Amikor május 27-én Rómában a Barcelona 2–0-ra legyőzte a Manchester Unitedet a Bajnokok Ligája fináléjában, s ezzel letaszította a döntőbeli riválist a kontinens trónjáról, a másnapi angol lapok már azzal foglalkoztak, hogyan is kellene átalakítani Sir Alex Ferguson együttesét ahhoz, hogy visszaszerezze európai hegemóniáját.

A római éjszaka óta eltelt több mint másfél hónap, s még ugyanennyi hátravan az átigazolási szezonból, de Sir Alex Ferguson, a Manchester United mindenható menedzsere meglepte a rajongókat, amikor néhány nappal ezelőtt bejelentette, klubja befejezte a nyári adásvételt. Nagyon sokan úgy gondolták, hogy a Cristiano Ronaldo elengedéséért a Real Madridtól kasszírozandó 80 millió fontból a karizmatikus főnök biztosan szerződtet legalább egy nagyágyút, de többen azt remélték, inkább többet – ha már lemondott Ronaldóról.

Ha valaki jelen pillanatban számba veszi a Manchester United nyári átigazolásait, anyagilag mindenképpen pozitív a mutató, hiszen a Real 80 milliójából, valamint a Sunderlandtől Fraizer Campbell átigazolásáért kapott 3.5 millióból lejön Luis Antonio Valencia 16 millió fontos ára, amit a Wigannek fizetett Ferguson, valamint a Gabriel Obertanért a Bordeaux-nak átutalt hárommillió. Michael Owenért nem kellett fizetni. A Manchester Cityhez távozó Carlos Tévezért, a pályafutását a Hibernianben folytató Daniel Galbraithért, valamint a Bragának kölcsönadott Rodrigo Possebónért nem jár pénz. Ez 64.5 millió font tiszta haszon – ha valóban befejezték az adásvételt.

Hogy a csapat milyen lesz, az majd elválik. Gyenge nem lesz, az biztos.

S ami még szembetűnő: Obertan 20, Valencia 23 éves. Övék tehát a jövő, s a két fiatalember szerződtetése beleillik Sir Alex Ferguson jelenkori igazolási politikájába, ami az utóbbi időben nem a Fabien Barthez-, Juan Sebastián Verón-, Laurent Blanc-féle világsztárok felé irányul, velük jócskán befürdött.

Sir Alex évekkel ezelőtt nyitott az ifjak felé. „Meglátják, a 2014–2015-ös szezonban futballozó Manchester United nem sokban különbözik majd attól, amelyik a következő idényben látható lesz. Már úgy választjuk ki a fiatalokat, hogy tökéletesen illeszkedjenek a csapat szerkezetébe. Ennél is fontosabb, hogy megfelelő identitástudatuk legyen, ivódjon a vérükbe, hogy ők a Manchester United futballistái. Türelmesnek, s következetesnek kell lennünk velük, és az állandóságra kell törekednünk. Hosszú távra tervezünk. Attól, hogy valaki nagy pénzért vesz játékosokat, még nem nyer meg mindent. A Chelsea sem nyert meg mindent, amióta Roman Abramovics odavitte a milliárdjait, és a Real Madrid sem lesz attól a legjobb, hogy megpróbálja összevásárolni a legjobb futballistákat” – mondta Ferguson.

S hogy nem a levegőbe beszél, annak ékes példája a teljesség igénye nélkül: Ronaldót, Wayne Rooneyt és a brazil Andersont 18 évesen, Rio Ferdinandot 23, Nemanja Vidicset 24, Nanit 20 esztendős korában szerződtette a menedzser. Azokat pedig, akiket az ősztől biztosan be akar építeni, akik feltehetően sztárrá válnak a Ferguson által említett 2014-re – s akik már a mögöttünk hagyott szezonban is szerepeltek a legjobb tizenegyben – Zoran Tosics 21, Danny Welbeck 16, Rafael és Fábio, a brazil védő ikerpár 17, Jonathan Evans 16, az olasz Federico Macheda 16, a Ligakupa-döntő hőse, a kapus Ben Foster 22 évesen került Ferguson Manchester Unitedjébe. A felsoroltak öt esztendő múlva erejük teljében lesznek.

Ryan Giggsék lassan megpihenhetnek, menedzserük továbbra is jó úton halad.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik