Nagyon értékes győzelem

SZ. I.SZ. I.
Vágólapra másolva!
2009.07.12. 00:13
Címkék

A harmadik szettlabdát már beütötte Balázs Attila, így tulajdonképpen kezdődhetett minden elölről, két és fél óra játék és négy szett után. A 6:3-ra megnyert első játszma után még minden simának tűnt, csakhogy kiderült: a moldovai Andrei Ciumac és a pénteken egyesben Lukács Dénest legyőző Radu Albot sokkal jobb páros, mint vártuk. Ezt támasztotta alá, hogy a moldovaiak jó egy óra alatt megfordították a találkozót úgy, hogy egymás után kétszer „megbrékelték” a Balázs, Varga Róbert párost, először a második felvonás végén, majd a harmadik legelején. Így miután a magyar duó a közönség óriási támogatása mellett 7:5-re hozta a negyedik szettet, következhetett a mindent eldöntő felvonás. Balázs és Varga először játszottak együtt párost, mégis hihetetlen összhang jellemezte őket. Az utolsó játszmában 4:4-ig mindenki hozta az adogatását, majd Balázs kiváló szerváival előnyhöz jutott a magyar duó. Ezután a találkozón remekül játszó Ciumac következett, a második magyar mérkőzéslabdát a hálóba ütötte, véget vetve a majdnem három és fél órás mérkőzésnek. „Értékes a győzelem, remek moldovai párost győztek le a fiúk” – értékelt Baranyi Szabolcs szövetségi kapitány. A vasárnap 11 órakor kezdődő program két egyes találkozója közül ha az egyiket elég megnyerni a bentmaradáshoz.

Legfrissebb hírek

Egyik legjobbja távozik a Győr ellen készülő Rapidtól

Európa-konferencialiga
1 perce

Férfi röplabda Extraliga: október 20-án rajtol az új idény

Röplabda
14 perce

Mégsem távozik a Liverpool Eb-győztese; kivárnak Vinícius Júnior ügyében – keddi transzferhíradó

Minden más foci
16 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
32 perce

Weisz Árpád a legsikeresebb edzők között a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
32 perce

Úszás: Jackl hatodik idővel döntős 400 vegyesen az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
34 perce

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
39 perce

„Semmi sem változott” – nem áll Isak visszatérése útjába Eddie Howe

Angol labdarúgás
47 perce
Ezek is érdekelhetik