Kéz a kézben tovább

Hasonló eredmény láttán, mint amit az A-csoport két továbbjutója egymás ellen elért, sok hozzáértő élne a gyanúperrel, hogy a „küzdő” felek nem igazán szakadtak meg. Ám a hasonló rendszerű nagy tornák csoportkörének záró fordulójában nem ritka az olyan eredmény, ami mindkét félnek elegendő a továbbjutáshoz. Az vesse a kanadaiakra és a Costa Rica-iakra az első követ, aki hasonló szituációban ennél többet kockáztatott volna…

Gondoljunk csak az 1982-es világbajnokság német–osztrák meccsére (az algériaiak kárára) vagy egy közelebbi emlékre, a 2004-es Európa-bajnokság olasz búcsút jelentő dán–svéd döntetlenjére.

A kanadaiak megszokott kezdőcsapatából a kispadon kezdett a 2007-es Arany-kupa legértékesebb játékosa, Julian de Guzman, a csapatkapitány Paul Stalteri, a tornán eddig a meccsig az együttes mindkét gólját jegyző Ali Gerba, valamint Dejan Jankovic és Mike Klukowski is. „Nem volt választásom. Tele vagyunk sérültekkel, De Guzmannak pedig vigyáznia kellett, nehogy sárga lapot kapjon, mert akkor nem játszhatott volna a negyeddöntőben” – magyarázkodott a kanadaiak szövetségi kapitánya, Stephen Hart, miután 23 perc kényelem után a két csapat 12 perc alatt négyszer is betalált, testvéri elosztásban, majd nem bántotta a másikat. „Nekünk voltak helyzeteink, a kanadaiak nem akartak jönni!” – replikázott a meccs első találatát szerző Andy Herrón.

Az eredmény nem vigasztalja a jamaicaiakat, akik megragadva az utolsó szalmaszálat, a Fradiban futballozó Wolfe testvérek unokabátyja, Omar Cummings mutatós góljával megverték Salvadort, ám továbbjutásukhoz kell egy gyengébb eredményt elérő harmadik helyezett csapat a két másik csoportban. „Eddig is jól játszottunk, csak nem mentek be a helyzetek. Sajnálnám, ha nem folytathatnánk” – mondta mélabúsan a jamaicaiak gólszerzője.