Ismét népszerű az ETO

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2009.07.12. 00:13
Címkék
Három meccs, három győzelem, ez a Győri ETO FC előkészületi mérkőzéseinek mérlege. A három alapemberét is nélkülöző együttes ezúttal a Waltner Róberttel felálló SV Mattersburg ellen diadalmaskodott.

Mint a régi szép időkben: özön lött a nép az ETO-stadionba. Legutóbb talán a 80-as évek elején, a Verebes József nevével fémjelzett korszakban voltak kíváncsiak oly sokan a Győr felkészülési mérkőzésére, mint szombaton: két és fél ezren sütkéreztek a lelátókon.

A tribünön helyet foglalók többsége szerint nemcsak a stadion építése folytatódik, hanem a csapaté is, s ehhez a szurkolók véleménye szerint megfelelő mestert talált a vezetőség Pintér Attila személyében.

Számos külföldit tesztel a szakmai stáb (a litván válogatott védő, Tadas Kijanskas, a szintén litván Tomo Belcaraj, Mindaugas Grigalevicius és Paulus Grylanskas, továbbá a kameruni Mbella bizonyíthat), amely a hét elején újabb edzővel bővült, mivel a vezetőség szerződtette Sándor Istvánt, aki legutóbb Varga István segítőjeként dolgozott az FC Fehérvárnál.

Eddig öt játékost szerződtetett a vezetőség, köztük három külföldit, mégpedig a horvát Marko Ginjart, a grúz Giorgi Granugavát és a horvát Valentin Babicot. Két új magyar futballista is található már a keretben, Fehér Zoltán és a Szlovákiából érkező Szabó Ottó. A próbajátékosoknak és az új igazolásnak köszönhetően bő kerettel dolgozhat a szakmai stáb, eddig csak a grúz David Odikadze, Bank István és a futballt befejező Jäkl Antal távozott. Igaz, sokan Bajzát Pétert, Böőr Zoltánt és Stark Pétert is a távozók listájára írják, holott előbbi kettő még együtt edz a többiekkel – igaz, hogy az eddig lejátszott három felkészülési meccsen egyikük sem lépett pályára. Bajzát Péter megerősítette, semmi gondja nincs Pintér Attilával, csupán azért nem játszott eddig, mert fáj a térde. A csatár úgy tudja, megfelelő ajánlat esetén elengedné az ETO. Szombaton ott volt a lelátón, s láthatta, hogy társait olykor viharos tapssal ünnepelte a nép, tetszetősen fuballoztak a győriek.

Legfrissebb hírek

Klub-vb: az időjárás közbeszólt, félbeszakadt a Palmeiras–Al Ahly mérkőzés

Klub-vb
6 perce

Darwin Núnezt olasz csapat viheti, a Leverkusen is igazolna a Liverpooltól – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
28 perce

Nyílt vízi úszás: magyar arany, ezüst és bronz(ok) is a nyitónapon

Utánpótlássport
29 perce

Női kosár Eb: a törökök Svájc legyőzésével javítottak a franciák elleni vereség után

Kosárlabda
1 órája

Boczkó Gábor a csapatversenyek miatt kicsit csalódott

Egyéb egyéni
1 órája

Fiatal keret, stabil mag – így változik meg a dunaújvárosi női kézilabdacsapat kerete

Kézilabda
1 órája

Kinevezte új vezetőedzőjét Balogh Botond csapata

Olasz labdarúgás
1 órája

Tenisz: Stollárék elődöntősök Nottinghamben

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik