Peirsol újra csúcstartó

K. G.K. G.
Vágólapra másolva!
2009.07.09. 23:32
Címkék

Aaron Peirsol elhalványította Michael Phelpst az indianapolisi amerikai országos úszóbajnokság második napján! Pedig a tizennégyszeres olimpiai bajnok Phelps is kitett magáért a viadal – amely vb-válogatóként is – legutóbbi napján, hiszen két számban (200 méteres gyorsúszásban és 200 méteres pillangóúszásban) is győzni tudott, így ezeken a távokon kvalifikálta magát a római világbajnokságra.

De térjünk vissza Peirsolra: az ötszörös olimpiai bajnok hátúszó azzal irányította magára a figyelmet, hogy megdöntötte (helyesebben visszavette) a 100 méter világcsúcsát. Ennek legkevésbé a spanyol Aschwin Wildeboer Faber örült, aki alig egy héttel ezelőtt a Mediterrán Játékokon elért eredményével hódította el a rekordot (52.38). Úgy látszik, a 25 éves amerikai ezen kellően felhúzta magát ahhoz, hogy a világon elsőként 52 másodpercen belül ússza le a távot (51.94). „Nagyon meglepődtem, amikor elvették a világcsúcsomat. Ezen a versenyen nem is lehetett más célom, mint visszavenni” – mondta Peirsol, aki ezen a távon immár hatodszor javította meg a csúcsot.

Született egy másik világrekord is, igaz, mintegy 1200 kilométerrel arrébb – a kanadai bajnokságon a mindössze 15 éves Amanda Reason döntötte meg az 50 méteres mellúszás csúcsát, miután 30.23 másodperc alatt ért célba hazája vb-válogatóján. A korábbi csúcs az ausztrál Jade Edmistone nevéhez fűzödött (30.31), még 2006-ból.

„Egyszerűen elképesztő, döbbenetes, ami történt, alig tudok megszólalni – nyilatkozta hitetlenkedve a fiatal úszó. – Az edzőm azt mondta, rajtoljak jól, aztán csak menjek előre, ne foglalkozzak semmivel. Ezt tettem.” Reason eddigi legjobb eredménye egy junior-világbajnoki bronzérem volt.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Észak-Macedónia–Magyarország férfi kosárlabda-világbajnoki előselejtező

Minden más foci
5 órája

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
6 órája

Három gólt kapott a Rangers, a Crvena zvezda is hazai vereség után várja a BL-selejtező visszavágóját

Bajnokok Ligája
6 órája

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
6 órája

A második félidőben jött a feketeleves – két góllal nyert a Qarabag az FTC ellen Budapesten

Bajnokok Ligája
6 órája

Bravúr! Fucsovics legyőzte a második kiemeltet Winston-Salemben

Tenisz
7 órája

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
7 órája

Piros Zsombor bejutott a második fordulóba a US Open selejtezőjében

Tenisz
7 órája
Ezek is érdekelhetik