Nem kapkodták el…

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2009.07.09. 23:32
Címkék
Három óra hét percen át küzdött önmagával és az olasz Tathiana Garbinnal a negyedik helyen kiemelt Szávay Ágnes a 220 ezer dollár összdíjazású GDF Suez Grand Prix Budapest elnevezésű salakpályás női tenisztorna nyolcaddöntőjében. A döntő szett végén, amely 7:5-tel fejeződött be, a magyar lány örülhetett, de fordítva is alakulhatott volna az elrontott saját adogatások mérkőzésén.

Hőség volt csütörtök délután a Római Teniszakadémia centerpályáján. Még csak melegítettek a játékosok, a hangosbemondó közölte: aki tud, menjen árnyékba, ám ha ezt az abszurd tanácsot megfogadta volna a majd’ ezres publikum, mindössze húszan figyelhették volna – talán ennyien tudtak volna megbújni a lelátó tetején található picinyke árnyékos részen – , ahogy Tathiana Garbin állva hagyja Szávay Ágnest, és 4:0-ra elhúz. A 2000-ben Budapesten tornagyőztes, a világranglistán 66. helyen álló olasz teniszező repülőrajtjának titka abban rejlett, hogy szinte nem hibázott, gyönyörű és pontos egykezes fonákjaival rendre meglepte a magyar éljátékost, aki 0:3-nál semmire bukta el saját adogatójátékát. Ezt követően azonban elbizonytalanodott az olasz, és Szávay zsinórban három játékot megnyerve felkapaszkodott, s bár fordítani már nem volt képes, a rövidítést rendkívül magabiztosan hozva szettelőnybe került. Feltűnő volt, hogy egyik játékos sem tudott a saját szerváival mit kezdeni, sorra egymás adogatójátékát nyerték el a felek – a meccs során a két játékos összesen 22-szer vette el egymás szerváját – , akik eddig négyszer találkoztak különböző tornákon, s döntetlenre állt a párharcuk. Legutóbb tavaly meccseltek az US Openen, akkor Garbin győzött, ám ez a lehetőség a második játszma elején nem volt benne a pakliban, hiszen a magyar lány ekkor remekelt, ötletesen, magabiztosan kezdett teniszezni. Csakhogy ez nem tartott sokáig, a világranglista 37. helyezettje rengeteg ki nem kényszerített hibát követett el, így az egyik pillanatban hiába brékelt, a másikban már elvesztette saját szerváját, s képtelen volt több játékon keresztül kiegyenlítetten játszani. A hektikus meccs döntő szettbe torkollott, mert Garbin 3:5-ről 7:5-re fordítva egalizált. Érthető volt, hogy Szávay magához kérte edzőjét, az osztrák Karl-Heinz Wettert, ám ez sem segített, azonnal elbukta az adogatását. Persze az olasz is hadilábon állt saját szerváival, így aztán a fáradó játékosok folytatták egymás adogatásainak elvételét, egészen 5:5-ig, amikor a publikum által lelkesen biztatott magyar hozta sajátját, majd brékelte Garbint, és maratoni hosszúságú csata végén 7:6 (7–2), 5:7, 7:5-re nyert.

„Szerintem kiváló és fordulatos meccs volt, a közönség sokat segített abban, hogy győzni tudtam. Nem tudom, miért volt ilyen hullámzó a játékom. Megpróbálom kipihenni magam péntekre” – értékelt Szávay, aki a negyeddöntőben a magyar származású barátnőjével, a svájci Timea Bacsinszkyval találkozik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik