Halkulóban a reggae

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
Vágólapra másolva!
2009.07.09. 23:32
Címkék

A gólok tekintetében nem eről tették meg magukat a csapatok, mindkét találkozón egyetlen találat döntött. Nyilván a győzteseket kevésbé érdekli, hogy szépen játszottak-e vagy sem. Ami biztos: a még arrafelé is egzotikumnak tartott „Reggae boyz”, a jamaicai válogatott a második játéknap, illetve két vereség után a kiesés szélére sodródott.

Napfényország legényei a nyitó napon Kanadától, ezúttal Costa Ricától kaptak ki, mindkétszer 1–0-ra. „Próbáltuk addig járatni a labdát, ameddig csak lehet, óriási helyzeteink voltak, mégsem jött össze semmi” – szomorkodott a jamaicai középhátvéd, Ricardo Gardner. A Costa Rica-iak viszont a nyitó napon a salvadoriaktól elszenvedett vereség után fellélegezhettek. „Újra számolnia kell velünk mindenkinek. Meg fogjuk verni Kanadát!” – volt újra magabiztos a győztesek szövetségi kapitánya, Rodrigo Kenton.

Kanadát eddig még senkinek sem sikerült megvernie ezen a tornán. Stephen Hart együttese gazdaságos üzemmódban teljesít: két meccs, két gól, két győzelem. Ugyanezt mondhatja el magáról a kanadaiak tízese, Ali Gerba is. A 28 esztendős csatárnak ez volt a hatodik gólja az Arany-kupán, s beállította Carlo Corazzin vonatkozó nemzeti rekordját.

Ezzel együtt az észak-amerikai együttes most még nem mondhatja magát biztos továbbjutónak, mert ha az utolsó csoportmérkőzésen Rodrigo Kenton legényei betartják, amit szövetségi kapitányuk ígért, és Salvador is megveri Jamaicát, valamint a másik két csoportban szintén lesz három hatpontos együttes, akkor kilencből egy csapat hat ponttal is búcsúzik az egyenes kieséses szakasz előtt.

Legfrissebb hírek

Bekerült a Milan sztárja, megvan a portugálok kerete az írek és a magyarok ellen

Foci vb 2026
17 perce

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
19 perce

Barcelona: leszálltak a Szuperliga-vonatról Laportáék

Spanyol labdarúgás
28 perce

Dopping miatt kétéves eltiltást kapott az olimpiai érmes atléta

Atlétika
33 perce

Vogel Soma a kezelése után: Az olimpia volt az első gondolatom

Vízilabda
1 órája

Csaknem félmillió embert mozgatott meg az Európai Sporthét Magyarországon

Egyéb egyéni
1 órája

Dina Márton: A hazai bajnoki cím mentette meg az évemet

Kerékpár
1 órája

Tóth Zita alpesi síző 2030-ig hosszabbított a Vasassal

Téli sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik