Kék égzengés

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
Vágólapra másolva!
2009.07.07. 23:09
Címkék

Gabriel Brazenas nyilván nem ilyen főszerepről álmodott. Vagy ki tudja. Az egyik legjobbnak tartott játékvezetőnek jutott a feladat, hogy levezényelje a bajnokság tavaszi szakaszát, a Clausurát eldöntő Vélez Sársfield–Huracán összecsapást az ötvenezres José Amalfitani Stadionban.

Volt ott minden, amire még előzetesen sem nagyon lehetett számítani. A 20. percben akkora jégeső zúdult Buenos Airesre, hogy félbe kellett szakítani jó fél órára a derbit, amelyet, ha a sorsolás készítői előzetesen akarták volna, sem tudnak drámaibbá tenni. A vendégeknek a döntetlen is elegendő lett volna a bajnoki címhez, a hazaiaknak nyerniük kellett. Mire leszakadt az ég, Brazenas bíró nem adta meg Eduardo Dominguez vezető gólját, pedig a korai vendéggól sok mindent eldönthetett volna.

Amikor visszatértek a csapatok a folytatásra, a bíró adott egy jogos tizenegyest a Véleznek, ám Hernán López lövését Gastón Monzón kivédte. A meccs szinte végig a vendégeknek állt, ám az 1994-es Világkupa-győztes nem adta fel, és a 85. percben Maximiliano Moralez belőtte azt a gólt, amely a Vélez hetedik bajnoki címét jelentette.

A kék-fehérek apró szépséghibának tekintették, hogy a bíró nem fújta le a döntő találatot megelőző szituációt, amikor a Cagliariból hazatérő Joaquín Larrivey beleszállt a vendégek kapusába, aki emiatt épp a földön feküdt, midőn Moralez bevette a kapuját. Még a pályára özönlő mámoros Vélez-fanatikusok némelyike is mondott egy nem is annyira halk köszönömöt a játékvezetőnek. Brazenas pályafutása során tizedik alkalommal vezetett a Huracánnak, s ezek során a most is elbukó együttes nyolcszor(!) kikapott.

Legfrissebb hírek

Bekerült a Milan sztárja, megvan a portugálok kerete az írek és a magyarok ellen

Foci vb 2026
17 perce

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
19 perce

Barcelona: leszálltak a Szuperliga-vonatról Laportáék

Spanyol labdarúgás
27 perce

Dopping miatt kétéves eltiltást kapott az olimpiai érmes atléta

Atlétika
33 perce

Vogel Soma a kezelése után: Az olimpia volt az első gondolatom

Vízilabda
1 órája

Csaknem félmillió embert mozgatott meg az Európai Sporthét Magyarországon

Egyéb egyéni
1 órája

Dina Márton: A hazai bajnoki cím mentette meg az évemet

Kerékpár
1 órája

Tóth Zita alpesi síző 2030-ig hosszabbított a Vasassal

Téli sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik