Erősítés – házon belülről

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2009.07.07. 23:09
Címkék
A megnyugtató eredményt hozó orvosi vizsgálat után kedden már együtt szenvedett a ferencvárosi futballistákkal Liban Abdi, aki teljesen felépült sérüléséből, és újra vállalja a magyarországi légióskodást. A ma esti, Lincoln City elleni mérkőzésen térhet vissza Bobby Davison csapatába.

Erősített a Ferencváros: Liban Abdi továbbra is az Üllői úton játszik. A háromszoros szomáliai válogatott labdarúgó tavaly nyáron csatlakozott a zöld-fehérekhez, ám krónikus sérülése miatt nem tudott húzóemberré válni Bobby Davison csapatában. Holott James Ashmore mellett a kreatív szélső középpályás budapesti delegálását fogadta a legnagyobb várakozással az FTC-tábor, hiszen a Sheffield United első magyarországi vendégjátéka során Liban Abdi góljával győzött 1–0-ra az angol testvérklub. Ám hiába nyűgözte le zseniális trükkjeivel, mutatós megoldásaival a közönséget a játékos azon a hét mérkőzésen, amelyen pályára lépett, sorozatos kezelésre, folyamatos rehabilitáció­ra szorult – Angliában. A tavasszal már le is mondott a szolgálatairól Bobby Davison, ám mivel a futballista lábát a kedd reggeli ellenőrző vizsgálaton tökéletesnek találta a United orvosi stábja, az FTC angol mestere döntött: számít Liban Abdira. Ráadásul a játékos erőállapotára sem lehet panasz, mert az elmúlt hetekben Kevin Blackwell edzé­seit látogatta – hogy keddtől ismét a zöld-fehérekkel gyakoroljon.

„Sajnálom, hogy Liban Abdi a sérülése miatt az elmúlt idényben nem tudta kihozni magából a maximumot – mondta lapunknak első nyári igazolásáról Bobby Davison. – Képességei alapján kulcsembere lehet a Fradinak, rendkívül technikás, és a kombinatív játék is erőssége, ráadásul a kapu előtt is feltalálja magát. Szinte az egész tavaszt arra szánta, hogy rendbe hozza sérült lábát, s becsülöm az elszántságát, mert az orvosok eleinte nem voltak optimisták, nem biztatták, ő ellenben hitt a felépülésében. Hetek óta teljes intenzitással edz, és az utóbbi napokban a United első csapatával készült. Látni, hogy majd kicsattan az erőtől. Keddtől beállt a sorba, így vélhetően már a Lincoln ellen pályára léphet.”

A Sheffield FC elleni 5–1-es győzelem másnapján angliai edzőtáboruk talán legkeményebb napja várt a ferencvárosi játékosokra: a délelőtti másfél órás konditermi erősítés után állóképesség-fejlesztő feladatsorokkal s pörgős, kétkapus játékkal kiegészített gyilkos futóedzést vezényelt a társaságnak Bobby Davison. Noha Liban Abdi már együtt izzadt a csapattal, a korábbi létszám nem emelkedett, mert James Ashmore kidőlt – hányt, ezért beteget jelentett. Bár estére megviselt labdarúgók estek be a szállodába, a hétfői meccs kedvező eredményének ismeretében izgatottan várják Lincoln City elleni szerda esti, 20.30-kor kezdődő, fellépést, amelyen Liban Abdi hivatalosan is újra csapattag.

„Minden bizonnyal visszatérek a Fradiba, szerencsére egészséges a lábam, a sérülésem már a múlté – adott helyzetjelentést állapotáról a középpályás. – A Sheffield FC elleni meccset a lelátóról néztem, s azt mondom: a rivális agresszivitásban felülmúlta a magyar NB II-es csapatokat, ezért jó erőfelmérő volt. A Lincoln elleni összecsapás már nehezebb lesz, ugyanakkor nagy élmény vár ránk, mert a klub jubileumi ünnepségének fő programja az FTC vendégjátéka.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik