A főszerepben: Balázs Attila

K. G.K. G.
Vágólapra másolva!
2009.07.07. 23:09
Címkék

A bolgárok elleni csapathoz képest egy helyen módosult a magyar férfi Davis-kupa-válogatott kerete: a vádlisérüléssel bajlódó, jelenleg a legjobb világranglistás helyen álló Kellner Ádám (365.) helyére az Amerikában tanuló és ott edző Lukács Dénes (1042.) került be a Moldova elleni találkozóra készülő együttesbe, amelynek tétje az euroafrikai zóna II. csoportjában való bennmaradás lesz. A csapatot Lukácson kívül kipróbált játékosok alkotják: Balázs Attila (415.), Bardóczky Kornél (625.) és Varga Róbert (648.) vár még bevetésre.

A keddi sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Kellner sérülése ellenére is csak a bennmaradás lehet a cél a hétvégi gödöllői összecsapáson. „Andrei Gorban a moldovaiak legnevesebb játékosa, a többiek amolyan »sötét lovak« – mondta a magyar csapat kapitánya, Baranyi Szabolcs. – Mivel Bardóczky Kornél kisebb sérüléssel küszködik, így őt az első napon valószínűleg pihentetem, és először csak szombaton, párosban lép pályára. Ez azt jelenti, hogy az egyesküzdelmekben Balázs Attila viseli a legnagyobb terhet, de bízom benne, hogy megbirkózik a feladattal. Terveim szerint a pénteki egyesmeccseket ő, illetve Lukács Dénes vívja majd, míg a szombati párost a Davis-kupában eddig veretlen Bardóczky Kornél, Varga Róbert duóra bízom. A vasárnap pályára lépőket az első két nap eredményeinek függvényében jelölöm ki.”

A sorsolást csütörtökön 13 órakor tartják a párharc helyszínéül szolgáló gödöllői Kiskastélyban, míg a mérkőzések pénteken 12.30, szombaton 14, vasárnap pedig 11 órától kezdődnek. A belépés mindhárom napon ingyenes.

Legfrissebb hírek

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
5 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
6 órája

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
6 órája

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
6 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
6 órája

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
6 órája

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
7 órája
Ezek is érdekelhetik