A legpazarabb felkészülés

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2009.07.04. 02:39
Címkék
Elutazott Angliába a Ferencváros labdarúgócsapata: a zöld-fehérek péntek késő este foglalták el sheffieldi bázisukat, s szombattól a United edzőközpontjában napi két tréninggel készülnek az első osztályú bajnoki rajtra. Bobby Davison futballistái három mérkőzésen lépnek pályára, amelyeken a kerettel együtt gyakoroló Keith Gillespie-n kívül több új kiszemelt játékos is szerepet kap.

Miközben a Ferencváros fut ballistái Sheffield felé igyekeztek (a keret péntek délután találkozott, s repült este Manches terbe, hogy aztán a majd kétórás buszozást követően éjfél körül elfoglalja sheffieldi szállóhelyét), Bobby Davison vezetőedző az utolsó simításokat végezte házi dolgozatán, amelynek elkészítésével a múlt heti pro licences edzői kurzus egyik előadója bízta meg a hallgatókat. Az FTC angol mestere azért jelentkezett a tanfolyamra, hogy az MLSZ-től hivatalosan is zöld jelzést kapjon: az NB I-be visszatérő Fradi kispadján ülhet a bajnoki rajton. Az egyéves képzés első intenzív hetében hiába volt ott az iskolapadban a korábbi 34-szeres olasz válogatott Roberto Di Matteo, illetve az egykor a Zaragozában, a Chelsea-ben és a Tottenhamban is szereplő uruguayi Gustavo Poyet, Bobby Davison került fókuszba: előbb az FA hivatalos honlapja készített a szakemberrel interjút, majd kiderült, hogy a pro képesítést az idén megkapó Wayne Allison külföldi beszámolója volt a legmeggyőzőbb – a hajdani bristoli kedvenc a Ferencvárosnál tett látogatásából készített vizsgaanyagot.

„Kiváló csoportba kerültem, társaimtól sokat tanulhatok a következő évben – mondta lapunknak Bobby Davison. – Jólesett, hogy érdeklődtek amagyarországi munkámról, és valóban, az angol szövetség, illetve a brit sajtó is észrevette, hogy a Fradi feljutott az élvonalba – velem a kispadon. A csoport azonban akkor lepődött meg leginkább az FTC-nél meglévő kedvező körülményeken, amikor felolvasták az idén végző Wayne Allison külföldi anyagát. Kollégám munkája kapta a legmagasabb minősítést. Nálunk vendégeskedett, és átfogó összeállítást készített a Ferencvárosnál zajló munkáról. Már jómagam is eltöprengtem azon, hol teljesítsem a kötelező külföldi látogatást.

Három lehetőségen gondolkozom: vagy az FC Barcelonához utazom, amelynél vannak kapcsolataim, vagy José Mourinho mindenkori együttesénél teszek látogatást, ugyanis a portugál mester egyik állandó segítője jó ismerősöm, esetleg a magyar válogatott mellett töltök el egy hetet, hiszen Erwin Koemannal is kifejezetten jóban lettünk. De ez még a jövő zenéje, előbb a csapatunknak kell megfelelően felkészülnie az idényre.”

Bobby Davison szombat reggel veszi át az uralmat a Sheffield be érkező csapatnál (a magyar játékosokhoz csatlakozik az angol légió, illetve a Fradival készül a héten Keith Gillespie), és már a nyitó napon két edzést vezényel.

„Tipikus edzőtábor-hangulatot szeretnék, a koncentrált munkáé lesz a főszerep – mondta a zöld-fehérek vezetőedzője. – Az összetartás minden résztvevőjének át kell éreznie, milyen nagy lehetőséget kaptunk, fantasztikus körülmények között készülhetünk az élvonalra – ráadásul zavartalanul, merta United a napokban Máltán tréningezik. Nem ismerem a többi magyar első osztályú együttes nyári programját, de bátran kijelenthetem: ilyen pazar infrastruktúra, ilyen kiváló minőségű edzőközpont egyik riválisunknak sem adatik meg. És az edzőmeccsekre sem lehet panaszunk, különböző stílusú, de agresszíven játszó csapatok ellen gyakorolhatunk. Továbbá hiszem, hogy az angol futballra jellemző légkör is pozitív hatással lesz a srácokra. Egy szó, mint száz: minden adva van ahhoz, hogy ráhangolódjunk a bajnoki rajtra, és elérjük célunkat.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik