Veres Zoltán nyerte meg a füredi légi triatlont

Vágólapra másolva!
2009.07.03. 00:41
Címkék

Lélegzetelállító légi mutatványok és kiváló idő várta a balatonfüredi Tagore sétány közönségét a Grand Aero Challenge nemzetközi műrepülőversenyen. A győzelmet Veres Zoltán szerezte meg, megelőzve a német Peter Steimant és az olasz Francesco Fornabaiót.

Délelőtt a páros műrepüléssel vette kezdetét az egyedülálló légi triatlon. A vízen várakozó hajókból felbocsátott füstcsóva jelölte ki a mintegy fél négyzetkilométer felületű pályát, amelyen azonos gyakorlatsort mutattak be a duettben repülő pilóták. A verseny valamennyi résztvevője összemérte egymással tudását, természetesen a feladatok technikai végrehajtása mellett gépeik gyorsaságát is fitogtatva.

Ennél a számnál tűnt fel leginkább, hogy milyen erős Veres Zoltán új versenygépe. A februárban Magyarországra érkező, kifejezetten műrepülésre kifejlesztett MXS gép sebességben, dinamikában kenterbe verte az Extra 300-asokat. A pilóták számára persze kivétel nélkül nagy erőpróba volt a viadal: olykor 8-9 G-s terhelés mellett kellett helytállniuk a 30 Celsius-fokos hőségben.

A ballonvadászatnál azonban már nem a gázfröccs, hanem az ügyesség számított, és a legbiztosabb kezű pilóták közé tartozó Veres ebben is verhetetlen volt. A résztvevőknek a több száz kilométeres sebességgel száguldó gépekkel egy-egy alig fél méter átmérőjű meteorológiai léggömböt kellett levadászniuk. A feladatot nehezítette, hogy csakis a ballon alól, maximum 20 fokos szögben – mintegy a vízfelületről felfelé – süvítő repülővel lyukaszthatták ki a ballonokat, amikor azok 200 méteres magasságba érkeztek.

A zenére végrehajtott szabad stílusú műrepülés valamennyi pilóta számára jutalomjáték volt. A legnagyobb tapsot a Guns’n’Roses Paradise City című dalára kűröző dél-afrikai Nigel Hopkins kapta. Az összesített versenyt Veres Zoltán nyerte meg 219.5 ponttal, Peter Steiman, valamint Francesco Fornabaio állhatott még a dobogóra.

A szervezők törekvései szerint a Grand Aero Challenge jövőre többfordulós Grand Prix-sorozattá nőheti ki magát. A versenyen már a nemzetközi egyeztetések is megkezdődhettek, hiszen a nagy közönségsikert arató viadalon jelen volt Juszuf el-Hammadi, az Arab Emírségek repülőszövetségének elnöke.

Legfrissebb hírek

Marad a Chelsea-nél a fiatal brazil középpályás – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
1 perce

NS-jótékonyság: futás a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány javára

Egyéb egyéni
8 perce

Bombaerős csapat, két klasszisígérettel: a Ligue 1-ből megvásároltak álomcsapata

Francia labdarúgás
8 perce

Női kézilabda: az idény végén visszavonul Planéta Szimonetta

Kézilabda
30 perce

Rg-vb: nincs magyar döntős az egyéni versenyben

Torna
37 perce

„Nem fogadhatom el ezt a szégyent” – lemondott a kolozsváriak edzője

Európa-konferencialiga
56 perce

NS-képeslap: Nyárád – kis község, nagy beruházás

Labdarúgó NB II
1 órája

Gulácsi Péter és Willi Orbán is mérföldkőhöz érkezik

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik