Sokat kell törleszteni

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2009.07.03. 00:41
Címkék
Végh Zoltán és Mladen Lambulics után újabb alapemberét veszítette el az MTK Budapest: Hrepka Ádám egy évre, kölcsönbe került a Honvédhoz. A 22 éves, háromszoros válogatott futballista azt reméli a klubváltástól, hogy ismét úgy futballozik majd, mint amikor megismerték a nevét az élvonalban.

Bármennyire hihetetlen, az emberek nem igazán lepődtek meg, amikor azt hallották, Hrepka Ádám elhagyja az MTK Budapest együttesét, és Kispesten folytatja pályafutását. Két-három esztendővel ezelőtt még elképzelhetetlen volt, hogy a kék-fehérek valamelyik riválisuknak kölcsönzik csapatuk egyik legjobbját, azóta azonban változott a helyzet. Ha hinni lehet a szóbeszédnek, a legutóbbi bajnokság hetedik helyezettje szerényebb anyagi lehetőségek között működik, mint korábban, és ennek következményeként meghatározónak számító labdarúgók igazolnak (végleg vagy kölcsönbe) a riválisokhoz. Hrepka Ádám harmadik a sorban Mladen Lambulics és Végh Zoltán után…

„Tagadhatatlan, ez a klubcsere bizony benne volt a levegőben – mondta immár a Honvéd profijaként Hrepka Ádám. – Az elmúlt időszakban többször beszéltem az MTK vezetőivel, akiknek elmondtam, úgy érzem, jót tenne nekem a környezetváltozás. Az egyik nap úgy volt, hogy maradok, másnap a távozásra volt nagyobb esély – végül az elöljárók megegyeztek a Honvéddal. Lett volna másik lehetőségem is, hiszen hívott például a bajnok Debrecen is, ám hiába igazoltam volna szívesen a Lokihoz, a klubok nem jutottak egyezségre. A döntés meghozatalát nagyban segítette, hogy Sisa Tibor többször is hívott telefonon, és éreztette, valóban számol velem. Tisztában vagyok azzal, hogy Kispesten szinte teljesen átalakul a játékoskeret, de hiszem, hogy a tréner jó érzékkel igazol, és mindenkinek megtalálja azt a szerepkört, ahol igazán jó teljesítményre képes.”

De hol képes a lehető legjobb futballra Hrepka Ádám?

Amikor 2005 februárjában, a Láng Vasas pályáján játszott felkészülési mérkőzésen, Garami József először állította az MTK csapatába a 17 éves tehetséget, futballját látva sokan biztosra vették: a kék-fehérek igazi befejező csatárra leltek. Remekül megértette magát az együttes ikonjával, Illés Bélával, és nemcsak jó érzékkel indult be a védők közötti résekbe, hanem játszi könnyedséggel alakított ki helyzeteket magának. A következő évben már ő volt a Hungária körúti gárda első számú támadója, később azonban egy sorral hátrébb, az oldalvonal mellé került, teljesítménye pedig jelentősen visszaesett.

Úgy tudjuk, Kispesten ismét az eredeti posztján szerepelhet…

„Az elmúlt másfél évben nem játszottam ékként, Sisa Tibor azonban csatárként, elsősorban középen számol velem – folytatta a futballista. – A tavalyi esztendő az MTK-nak és nekem is vegyesre sikerült, mert bár akadtak fellángolásaink, huzamosabb időn keresztül nem tudtunk jól teljesíteni. Igazat adok azoknak, akik azt mondják, nem ott tartok a pályafutásomban, ahol tartanom kellene, van adósságom a labdarúgással és önmagammal szemben. De azt is tudom, nem zuhanhatok össze, föl kell állnom. Remélem, rendszeres játéklehetőséghez jutok, és egy jó szezon után jövőre külföldön folytathatom a pályafutásomat. Fiatal vagyok, hiszem, nem maradtam le semmiről.”

Legfrissebb hírek

Erste Liga: Kovács Alex egy évvel hosszabbít Újpesten

Jégkorong
2 perce

A Csíkszereda bejelentette Ferenczi János érkezését

Minden más foci
16 perce

Pongó Marcell: Az Albánál izgalmas szakmai koncepciót vázoltak fel

Kosárlabda
37 perce

Női kosár: Lelik Réka marad Miskolcon

Kosárlabda
41 perce

Klubtörténelmi esemény lehet: Kirgizisztánban folytathatja az NB III-as Cigánd ukrán légiósa

Labdarúgó NB II
49 perce

A BBC is tényként közli Kerkez Milos liverpooli transzferét

Angol labdarúgás
1 órája

Az MTK bejelentette Hej Viktor távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: magyar válogatott irányítóval erősített az Alba Fehérvár – hivatalos

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik