Babos Tímea az elődöntőben

Vágólapra másolva!
2009.07.03. 00:41
Címkék

Babos Tímea élete legnagyobb sikerét elérve bejutott a legjobb négy közé a juniorok mezőnyében. A tavaly, Moszkvában a 16 éven aluliak Európa-bajnokságát megnyerő soproni születésű lány négy nap alatt negyedik meccsét hozta, ezúttal Quirine Lemoine ellen győzött. A junior-világranglistán 65. holland bizonyult az eddigi legnehezebb ellenfélnek, de a 23 perc alatt elbukott első játszma után a magyar hölgy képes volt újítani, és többek között jó szerváinak köszönhetően a következő két szettet 6:1, 6:4-re megnyerve továbbjutott. Babos így készülhet a negyedik helyen kiemelt, thaiföldi Noppawan Lertcheewakarn elleni elődöntőre, amelyet a kiírás szerint pénteken játszanak majd. Susányi Zsófiának sajnos nem sikerült az újabb bravúr, miután a negyeddöntőben háromjátszmás vereséget szenvedett a japán Miyabi Inouétól. A magyar lány a 6:4-re megnyert első szett után óriási csatában, majdnem két és fél óra játék után volt kénytelen gratulálni riválisának, aki hozzá hasonlóan szintén nem volt kiemelve a tornán. Veresége ellenére Susányi teljesítményét nem érheti kritika, hiszen három ellenfelét legyőzve a legjobb nyolc közé jutott, ami óriási eredmény.

Legfrissebb hírek

NS-jótékonyság: futás a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány javára

Egyéb egyéni
6 perce

Bombaerős csapat, két klasszisígérettel: a Ligue 1-ből megvásároltak álomcsapata

Francia labdarúgás
6 perce

Női kézilabda: az idény végén visszavonul Planéta Szimonetta

Kézilabda
28 perce

Rg-vb: nincs magyar döntős az egyéni versenyben

Torna
35 perce

„Nem fogadhatom el ezt a szégyent” – lemondott a kolozsváriak edzője

Európa-konferencialiga
53 perce

NS-képeslap: Nyárád – kis község, nagy beruházás

Labdarúgó NB II
1 órája

Gulácsi Péter és Willi Orbán is mérföldkőhöz érkezik

Német labdarúgás
1 órája

„A Rapidnak meg kellett hajolnia a győriek előtt” – osztrák lapszemle

Európa-konferencialiga
1 órája
Ezek is érdekelhetik