Kántor Sándor folytatja

KOVÁCS GÁBORKOVÁCS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2009.06.29. 01:08
Címkék

Több, a Kométa-Kaposvár druk kerei és a klub számára is jó hír látott napvilágot a hétvégén. Immár biztossá vált: Kántor Sándor továbbra is a csapat rendelkezésére áll, még ha valószínűleg kicsit más szerepben is, mint eddig.

„Egy percig sem volt kérdéses, hogy Sanyi marad-e Kaposváron, pusztán az nem volt tisztázva, milyen feladatkörben számíthatok rá a következő idényben – mondta a csapatkapitány helyzetéről Zarka Péter, a somogyiak vezetőedzője.

– Kántor elég idős és tapasztaltjátékos ahhoz, hogy ne akarja elvenni a lehetőséget a fiatalok elől. Abban maradtunk, hogy ha az átigazolásaink a tervek szerint alakulnak, és mindenki, akit szeretnénk idecsábítani, Kaposváron folytatja, ő a következő idényben már csak epizódszerepeket kap. Ez anynyit jelent, hogy továbbra is velünk edz, ott lesz minden találkozónkon, mindig bemelegít, és ha szükség van rá, klasszisával igyekszik segíteni bennünket. Persze ha bármilyen sérülés közbejön, jelentősebb szerepet kap, de ezzel sem lesz baj, hiszen bátran mondhatom, Sanyi negyven felé közeledve is a lehető legjobb fizikai állapotban van. Sok fiatal gondolja, hogy ez a Kántor Sándor már nem az a Kántor Sándor, és majd simán lejátsszák őt a pályáról – nos, néhányan meglepődtek…”

Zarka az új igazolásokról, amelyek Kántor jövőjét is jelentősen befolyásolják, egyelőre nem kívánt nyilatkozni, mint mondta, a csapat még a július 27-én kezdődő felkészülés előtt sajtótájékoztató keretében fogja bemutatni az új szerzeményeket. A családjával Olaszországban nyaraló Kántor Sándort lapzártánkig nem sikerült megszólaltatnunk.

Mindeközben a tavalyinál valamivel szerencsésebben alakult a Kométa számára a nemzetközi kupák bécsi sorsolása, hiszen a magyar bajnok és Magyar Kupa-győztes somogyi együttes régi jó ismerősével, a Aon hotVolley Wiennel került össze a CEV-kupa első fordulójában. A két csapat hosszú ideje, évről évre megmérkőzik egymással a Közép-európai Liga keretein belül, ám azt senki sem tudja előre, hogy a soron következő bajnokságban milyen erősségű Béccsel fogja szembetalálni magát, hiszen a sógorok játékoskerete minden nyáron jelentős változáson megy keresztül.

„A bécsiek menedzsere, Peter Kleinmann minden évben új csapatot épít, így egyelőre fogalmam sincs, kikkel fogunk találkozni – tekintett előre Zarka. – Amit biztosan tudok, hogy a magyar válogatottnál is számításba vett Németh Szabolcs távozik az osztrákoktól. Az előzetes esélylatolgatást az sem könnyíti meg, hogy a hotVolley kispadjára tavaly év végén új edzőt neveztek ki, és – bár Kleinmann-nak köztudottan nagy befolyása van a játékoskeret alakítására is – feltételezem, az új edzőnek is lesznek igényei a csapat frissítésére vonatkozóan. Annyiból szerencsés a helyzetünk, hogy a CEV-kupapárharc előtt a Közép-európai Ligában valószínűleg találkozunk velük, így fel tudjuk majd térképezni őket.”

Legfrissebb hírek

Óriási fölénnyel nyerték a kínaiak a műugrók csapatversenyét a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 perce

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
1 perce

Tour: elit társaság tagja lett a szólóban győző Kaden Groves

Kerékpár
2 perce

Tusványos 2025: „Örülnék, ha kiderülne, a 0–6 nem rajtunk múlott” – Détári Lajos

Magyar válogatott
6 perce

Öttusa Eb: Koleszár Mihály régi vágya teljesült; Bauer Blanka bátor vívással alapozta meg a napját

Egyéb egyéni
35 perce

Két SUPport SC-aranyérem hosszútávon a SUP ob-n

Egyéb egyéni
49 perce

Strandröplabda-ob: a döntőre összeáll a legendás páros

Röplabda
52 perce

Tusványos 2025: A primér prevenció a legfontosabb – Mocsai Lajos

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik