Jókor jött a pofon

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2009.06.29. 23:11
Címkék
A németeket és az oroszokat legyőzve, a románoktól kikapva a második helyen végzett a Románia-kupán a férfi vízilabda-válogatott. A háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely nem aggódik, úgy érzi, jókor jött a pofon a csapatnak.

Vasárnap este érkezett haza Bukarestből a férfiválogatott, amelynek tagjai hétfőre és keddre pihenőt kaptak. A lazítás közben értük el Kiss Gergelyt, aki értékelte a felemásan sikerült tornát.

„Az oroszok ellen nem megbosszultuk a románokkal szembeni vereséget, inkább összeszedtük magunkat, megmutattuk, jobbak vagyunk, mint a szombati teljesítményünk mutatta – mondta a háromszoros olimpiai bajnok balkezes. – Nyilvánvaló volt, hogy ennek a csapatnak lesznek hullámvölgyei, lesznek rossz meccsei. Volt korábban rossz évünk is, kétezer-egyben, igaz, nem gondoltam, hogy épp a románoktól kapunk ki. Jókor jött a pofon, ez egyértelmű. A vetélytárs lebecsüléséről szó sem lehetett, inkább arról van szó, hogy nem állt még össze a csapat, vannak bizonytalan időszakok, és nem tudjuk még ezeket rutinból leküzdeni. A vereség nyolcvan-nyolcvanöt százalékban a mi hibánk. Kicsit belejátszott, hogy később kezdtük a felkészülést, kihagytuk a fórokat, sok lövést elpuskáztunk, illetve az is számított, hogy húsz-huszonöt másodperceket támadhattunk, és néha éppen az a néhány másodperc hiányzott a megfelelő helyzet kialakításához – de hangsúlyozom, nem keresünk mentséget.”

A megújuló csapatnak különösen nagy szüksége lehet a háromszoros olimpiai bajnokok (Biros Péter, Kiss Gergely, Szécsi Zoltán) rutinjára és meghatározó játékára, hiszen ők azok, akik könnyebben át tudják lendíteni egy-egy hullámvölgyön az együttest. Kiss ennek kapcsán elmondta, mindenkinek megvan a maga feladata a csapaton belül, amelyet ő három csoportra osztott. A tapasztalt klasszisoknak kell a rutinjukkal túllendíteni, segíteni a gárdát a nehéz pillanatokban néhány jó szóval, illetve cselekedettel. A középkorosztály képviselőinek (az egyszeres és kétszeres olimpiai bajnokok, illetve akik régóta kerettagok) erős átlagot kell nyújtaniuk, hátukon vinniük a csapatot, míg az újoncoknak arra kell törekedniük, hogy beépüljenek a gárdába.

„Azt láttuk Bukarestben, hogy ennek a garnitúrának magabiztosan le kell győznie a németeket, az oroszokat és elvileg a románokat is – folytatta Kiss Gergely. – Fontos, hogy a csapat három rétege összeálljon, de még csak az első hónapban vagyunk. A négyéves olimpiai ciklushoz képest annyi történt, hogy megtettük az első lépést a hosszú úton.”

A hétfői és keddi szabadnapot a családdal, gyógymasszázzsal töltő Kiss a jövőjét firtató kérdésünkre elmondta, kicsit elhúzódnak az ügyek Kotorban, ezért egyelőre nem tudja megmondani, hogy az ősztől Montenegróban vagy esetleg máshol pólózik.

A férfiválogatott szerdán folytatja a világbajnoki felkészülést. A héten a románokkal kétkapuzik a csapat, és a két válogatott csütörtökön Cegléden hivatalos mérkőzést is vív egymással.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik