Válogatott erősítések

K. I.K. I.
Vágólapra másolva!
2009.06.25. 23:12
Címkék

Nagyfokú erősítésre készül az NB II újonca, a Szigetszentmiklós. A Pest megyei együttes meggyőző fölénynyel nyerte meg az NB III Duna-csoportját, ám a klub vezetői rutinos labdarúgókat is szeretnének szerződtetni. A korábban Debrecenben, az MTK-nál, az Újpestnél és a belga FC Brussels csapatánál is futballozó ballábas védő, Pető Zoltán kedden csatlakozik a zöld-fehérekhez, a legutóbb Diósgyőrben játszó Tóth Mihály pedig a felkészülés kezdetéig, keddig eldönti, hogy elfogadja-e szigetszentmiklósi ajánlatot, s csatlakozik-e a Rubold Péter edzette kerethez. „Ez az első tárgyalás igazából ismerkedés volt a körülményekkel, de azt kijelenthetem, hogy igen szimpatikus volt a szigetszentmiklósi klub – mondta Tóth Mihály. – Azt azonban elmondtam, hogy szívesen játszanék még az élvonalban. Egyelőre nem is akartam konkrétumokat mondani, hiszen napokon belül eldől, lesz-e NB I-es ajánlatom vagy sem. Ha nem, majd újra beszélünk, és akkor minden kiderül.”

Legfrissebb hírek

Akik nélkül nincs Magyar Nagydíj: a háttércsapat elismerése

F1
13 perce

Sós Csaba is elmondta a véleményét a magyar úszók szingapúri szerepléséről

Vizes vb 2025
30 perce

Triatlon szupersprint ob: az Újbuda nyerte a vegyes váltók viadalát

Egyéb egyéni
46 perce

Hazai sikerrel zárult a Finn-rali

Egyéb autó-motor
1 órája

Különleges búcsúztatás – Szon a könnyeivel küzdve köszönt el

Angol labdarúgás
1 órája

Világcsúccsal lett aranyérmes az amerikai női váltó 4x100-on; Marchand, Meilutyte és McIntosh is tarolt – ez történt a vizes vb utolsó napján

Vizes vb 2025
1 órája

Török Lilly a spanyol élvonalbeli kézibajnokságba igazolt

Kézilabda
1 órája

Formula–1, Magyar Nagydíj – ki nyer a Hungaroringen?

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik